Okos parcellakő is őrzi Gárdonyi Géza emlékét az író sírjánál

,,Gárdonyi Géza nem szablyával, vagy csákányfokossal állt ki a magyar nemzet, a magyar kultúra megőrzéséért, hanem tollal, tintával, írói munkásságával.” - mondta beszédében Dr. Ringert Csaba az író sírjánál tartott okos parcellakő avatáson.
A Dobó István Vármúzeum igazgatója az Egri vár napját megelőző ünnepségen hangsúlyozta: a mai digitalizált világ lehetőségeit ki kell használnunk a nemzeti emlékezet gondozására, ezzel növelve mindazon ifjak és felnőttek számát, akik megismerik a magyar nemzet szempontjából kiemelkedően fontos honfitársaink életútját.
Az író, költő egri síremléknél a parcellakövön egy QR-kód található, amely a nemzeti sírkert intézetének honlapjára mutat. Beolvasva elérhetjük Gárdonyi Géza életrajzát, megismerhetjük az Egri Csillagok halhatatlan írójának munkásságát.
A kezdeményezést a Nemzeti Örökség Intézet 2022-ben indította, céljuk, hogy felhívják a figyelmet a történelmünk nagyjaira, és egy-egy emlékoszloppal jelöljék meg azokat a temetkezési helyeket, ahol nemzeti sírkert részeként védett sírok találhatóak. Ennek első állomása Keszthelyen a Szent Miklós temető volt, azóta mindösszesen 65 helyen telepítettek okos parcellakövet, ez a szám további 3-mal bővült Egerben.
Az ünnepséget Vágner Ákos Eger Megyei Jogú Város polgármesterének köszöntője nyitotta meg. A megemlékezést Dr. Ringert Csaba igazgató úr gondolatai követték, aki Gárdonyi Géza életéről, az Egri Csillagok magyarságunkat meghatározó szerepéről osztotta meg gondolatait.
,,Az Egri Csillagok halhatatlan íróját Eger városa saját halottjának tekintette,... Gárdonyi Géza kitartó munkássága, Eger iránti elkötelezettsége példaértékű minden magyar ember számára.”
Gárdonyi műve jelentősen hozzájárult Eger és az Egri vár hírnévhez és ismertségéhez. ,,Gárdonyi Géza nem szablyával, vagy csákányfokossal állt ki a magyar nemzet, a magyar kultúra megőrzéséért, hanem tollal, tintával, írói munkásságával.” - emelte ki Dr. Ringert Csaba.
Az igazgató köszönetét fejezte ki a NÖRI főigazgatójának, Móczár Gábornak, aki a Dobó István Vármúzeum csatlakozási kezdeményezését pozitív válasszal méltatta.
A beszédet követően Móczár Gábor - a Nemzeti Örökségi Intézet főigazgatója, Dr. Ringert Csaba - a Dobó István Vármúzeum igazgatója, Dr. Pajtók Gábor - országgyűlési képviselő és Vágner Ákos - Eger Megyei Jogú Város polgármestere közösen felavatta az új parcellakövet.
Az ünnepség záró akkordjaként a jelenlévők elhelyezték koszorúikat Gárdonyi Géza sírjánál. Az átadását követően 11:00-kor került sor Cserey Ignác honvéd ezredes felújított síremlékének megkoszorúzására a Fájdalmas Anya (Hatvani) temetőben, majd 11:45- től Lenkey János honvéd tábornok sírjának koszorúzó ünnepsége zárta a megemlékezések sorát a Kisboldogasszony temetőben.
2024. október 16.