Apródfesztivál

Családi hétvége az Egri várban – augusztus 9-10.

Az Egri vár legnagyobb nyári kalandja – csak egy kicsit másként: az Apródfesztiválon a gyerekek a főszereplők!

A Végvári Vigasságok az idei évben egészen más formában valósul meg. A nagy hagyományokra visszatekintő rendezvény az idei évben teljesen átalakul, hogy még több játékot, élményt és kikapcsolódást kínáljon a gyermekeknek és szüleiknek.

Az Apródfesztivál főszereplői a gyermekek, akik a két nap során kézműves foglalkozások, játékos feladatok és hagyományőrző csapatok közreműködésével ismerhetik meg Eger és az Egri vár múltját. Az Apródfesztivál méltó folytatása a korábbi évek eseményeinek – élményekkel teli, tartalmas és értékteremtő családi programot kínálunk mindazok számára, akik szívesen töltenének el egy tartalmas hétvégét az Egri várban.

Gyermekeket és szüleiket egész nap változatos kalandok várják:

Az Apródfesztiválon minden programelemet a gyermekekre szabtunk. A két nap során a tárlatvezetések rövidebbé, változatosabbá és színesebbé válnak. Babák és mamák részére újragondolt tárlatvezetéssel készülünk, amely új szemszögből mutatja be a vár múltját és ismerteti meg azokat a műtárgyakat, amelyek az anyasághoz és a gyermekkorhoz köthetőek. Kézműves foglalkozásainkkal az óvodás és iskolás korosztály számára kínálunk tartalmas időtöltést, mesemondás és interaktív előadás révén pedig a gyermekek fantáziáját gazdagítjuk. 

Ismerd meg a kenyérkészítés rejtelmeit!

Kenyérkészítő bemutató keretében a dagasztás, a gyúrás és a sütés folyamatiba nyerhetnek betekintést a gyermekek és szüleik. A finomságokat korhű kemencében sütjük ki, a vár Cipóosztó házában. Az elkészült alkotásokat pedig a sütés végén emlékként vihetik haza a kis pékek. 

Beáta, az egri vár hős asszonya Kovászból cipó című interaktív előadása a kenyérkészítés múltjával ismerteti meg az érdeklődőket, egyúttal a vár élelmezésének történetébe is betekintést enged. 

Élmények kicsikre szabva

A vár udvarán Beáta, a hős egri asszony mesemondással várja a gyermekeket. Az interaktív élőszavas mesélés során kicsik és nagyok történetet hallhatnak a szegénylegényről, aki tehenét paszulymagra cserélte. 

Babás-mamás tárlatvezetés során a kisgyermekes szülők is élvezhetik Az egri vár története című megújult és kibővített kiállításunk kincseit. A szülők csöppségeikkel közösen fedezhetik fel a tárlatot, a vezetés végén pedig interaktív elemeket is becsempészünk a programba. Ismerjék meg az anyasághoz és a gyermekkorhoz kapcsolható műtárgyakat és kapcsolódjanak ki babájukkal történelmi környezetben!

Közös programok a család minden tagjának

Sebő álma címmel családi játékra várjuk a gyermekeket és szüleiket, hogy közösen felfedezzék a megújult vártörténeti kiállítást. A Múzeumok Éjszakáján bemutatott, gazdagon illusztrált Veszélyes versenyszellem című mesekönyvünkhöz készült játék segítségével a résztevők megismerhetik az egyes műtárgyakhoz kapcsolódó izgalmas részleteket és a vár történetének egy-egy kiemelkedő korszakát.

A Dobó István Vármúzeum múzeumpedagógusai izgalmas kézműves foglalkozásokra invitálják az alkotni vágyó gyermekeket. A kézműves sátorban játékokra, alkotásra és viseletpróbára várjuk a gyermekeket. 

Ostromgyűrű: Készíts saját forgatható ostromgyűrűt, amelyen megelevenednek a vár védői és támadói!
Talizmánfestés: Alkoss szerencsét hozó, védelmet nyújtó talizmánt a török kor hagyományai szerint!
Könyvjelző készítés: Ismerd meg a Veszélyes versenyszellem főszereplőit, majd színezd és készíts egyedi könyvjelzőt!
Viseletpróba: Próbáld fel a kora újkor viseleteit, és bújj az egri hősök bőrébe egy fotó erejéig!

Egész napos programok

A Betyártanya – népi játszótér színes játékokkal várja a gyermekeket. 

A Bajvívó Magyarok vitézi próbákkal, míg a Szent László Vitézei hadi kiképzéssel és ügyességi játékokkal várják a bátor apródokat. A Bandérium Honoris táborában játékos hárompróbát teljesíthetnek a gyermekek és a vállalkozó szellemű felnőttek. Az Egri Vitézlő Oskola kora újkori életképeket elevenít meg, miközben a bemutatja a gyakori, kertünkben is fellelhető gyógynövényeket és a kora újkori orvoslást. 

Zene, tánc, élmény

A hangulatról a Pavane Táncegyüttes és Zászlóforgató Csoport látványos bemutatói, valamint a Sonivius Vappae zenészei gondoskodnak, akik a vár különböző pontjain muzsikálnak egy kis színt csempészve a programokba.

Ne hagyja ki ezeket a programokat sem!

A Cipóosztó házban a Szuromi Családi Birtok borait kóstolhatják, illetve helyben készített péksütemények várják a látogatókat. 

A palota udvarán rézdomborítással ismerkedhetnek meg az érdeklődők és magvakból készített alkotásokat hozhatnak létre. 

A vár mozitermében Eger, 1552 címmel egy nagyszabású, elsősorban fiataloknak szóló filmet vetítünk, amely 18 perces időtartamával visszarepíti a nézőket az 1552-es ostrom dicső pillanataiba.