Csont és arany

2014-ben páratlanul szenzációs lelet került elő az Egri várban: egy tömegsírban 6 társával együtt elhantolt 23 év körüli férfi egykori „pénztárcájából” csillogó aranypénzek láttak napvilágot. Az összesen 8 aranyérem közül a legkésőbbi 1589-es veret volt. A csontvázakon azonosított fizikai sérülések alapján egy 425 éve történt brutális kivégzés rémképei sejlenek fel...

1596-ot írunk, 44 év telt el azóta, hogy a több tízezer főt számláló török sereg csúfosan megfutott az általuk „juhakolnak” tartott Egri vár alól. Dobóék hősies sikere (1552) után császári parancsra a legjobb itáliai hadmérnökök érkeztek Egerbe, hogy a várat bevehetetlen erőddé alakítsák. A megfeszített munkával, hatalmas költségekkel megerősített várba messzi földről, a távoli nyugatról érkeztek képzett és harcedzett zsoldosok. A legkiválóbb német, vallon és magyar végvári harcosok néztek farkasszemet az ismét ostromra gyűlt oszmán haderővel. A várat azonban nem sikerült megvédeni, az Úr 1596. esztendejében Eger ezúttal elesett. A törökök a magyaroknak megkegyelmeztek ugyan, ám a vár német védőit kíméletlenül, mind egy szálig lemészárolták. Ezt a kegyetlen eseményt őrizte meg számunkra a föld, a régészek ásója nyomán pedig tapintható valósággá vált Eger történetének e bús napja. A kivégzett védők tömegsírjából előkerült 8 aranypénz az egyik, hősként elhunyt harcos zsoldja volt.

A napfényben megcsillanó arany fantasztikus látványt nyújt, a történetet azonban mégsem ez színesíti – hanem egy kopottas csontlemez. Első pillanatra az aranynál látszólag sokkal érdektelenebb tárgy, a rajta látható vésett díszítés mégis roppant érdekes dolgokról mesél! Alaposabban megnézve a tárgyat, a vésetek egy női alakot formáznak, tőle balra pedig „LUCRECIA” felirat olvasható.

De vajon ki lehetett a rejtélyes hölgy? És mégis mit keresett az Egri várban 1596-ban? Kérdések, amelyek válaszra várnak, s amelyek felfedésére egészen az ókorba kell utaznunk:

Lucretia egy olyan mito-historikus személy, akiről egykorú forrás nem maradt ránk ugyan, de legrégebbi említése még így is több mint 2000 éves. Livius, a híres római historikus jegyezte le először, majd Ovidius, a nagyszerű költő (Krisztus születése körül) énekelte meg Lucretia életét, aki Kr. e. 510 körül halt meg. A lány (Shakespeare szavaival élve) „égi bája”, lelki erényei és hitvesi hűsége tökéletességet sugárzott. A történet szerint ekkor Róma még királyság volt, s az utolsó zsarnok uralkodó, Sextus Tarquinius nemi vágyból erőszakkal meggyalázta Lucretiát.

A nő ezután férje és apja előtt elsírta a vele esett gaztettet, s másnap önkezével vetett véget életének. Halála közfelháborodást keltett Rómában, s ez vezetett a zsarnoki Tarquinius család elűzéséhez és a királyság bukásához, majd a köztársaság kikiáltásához. Lucretiát később Dante is megemlítette Isteni Színjátékában, de a történetet William Shakespeare tette újból Európa-szerte ismertté Lucretia meggyalázása című költeményével, amelyet éppen az egri ostrom előtt írt. A 16. században reneszánsz művészek egész sora festette meg Lucretia öngyilkosságát, köztük olyan mesterek, mint Dürer és Tiziano.

Az Egri várból előkerült ábrázolás a pozitúra (testtartás), a kompozíció és ábrázolásmód tekintetében a legszorosabb stiláris kapcsolatot az idősebb Lucas Cranach legkorábbi Lucretia-festményével (1518) mutatja, ami egykori tulajdonosának német származását figyelembe véve nem meglepő. Készítője valószínűleg ismerte Cranach festményét, s a név latinul helytelen írásmódja („Lucrecia”) ugyancsak nyugati dialektusra utal.

„Eszébe jut most egy szép művű festvény

Ezernyi gyászos tárgynak a művész

Holt éltet ád itt

jer s csodáld,

Hogy alkotá meg arczokat a művészet!

Mindegyiken a szív kitárva állt,

Olvasható rajt’ minden eszme, érzet

Arczot, kezet fest, lábat vagy fejet,

        Hogy az egészet lássa képzelet”

William Shakespeare: Lucretia, 1594, részlet

Szöveg: Rákóczi Gergely | Feltáró: Nagy László