A Nyár és a Tél allegóriái
Valamennyi kultúra – ilyen-olyan módon és okból – szimbolikus kódokkal ruházta fel a nőket. Múzeumunk 1976-ban vásárolt meg egri tulajdonosától egy 19. századi magyar festő által készített biedermeier párképet, melyek első látásra fiatal, bájos, naiv női portréknak tűnnek. Pedig többek ennél ezek az egyediség nélküli arcok; mélyebb értelmet magukba rejtve elvont fogalmak, láthatatlan szellemi valóságok kifejezői. Jelesül a Nyár és a Tél allegorikus ábrázolásai.
Sajnos a Tavasz – mely a művészet nyelvén egyenlő az újjászületéssel – és az Ősz hiányzott a képsorozatból, amely az európai kultúrkörben az antikvitás óta oly divatos évszakok témáját dolgozta fel. S talán nem véletlen, hogy leginkább ebben a képtípusban kapcsolódik össze a kozmikus ciklikusság világot fenntartó rendje a női lét örökkön változó misztériumával.
Valamennyi kultúrában a természet egy éven belüli szakaszos változásához, az évszakokhoz különböző munkák, szokások, hagyományos ünnepek, rituálék… kapcsolódtak. A mérsékelt égövben a földműveléshez (szántás, aratás, szüret, vadászat) köthető események jelenítik meg, vagy – mint képeinken – a vegetáció éves átváltozását jelző termesztett, szezonálisan karakteres növényekkel – tehát attribútumokkal – ellátott női figurák személyesítik meg a négy évszakot: a Tavasz többnyire virágkoszorút, a Nyár kalászfüzért visel a fején és sarlót tart a kezében, az Ősz homlokát szőlőlevelek övezik, míg a Tél rőzsét szorongat, s meleg ruhába burkolódzik.
olaj, vászon 57×43,5 cm
2000.17.1.
Ez a négyes felosztás, az évszakok ciklikus változása összekapcsolható az egy irányba haladó, visszafordíthatatlan idő folyásával – az emberi élet múlandóságával – oly módon, hogy az ifjúság születésnapjait a tavaszban, az időskor születésnapjait telekben számoljuk. Így a négy évszak metaforája, a természet örökös megújulása szimbóluma lett az emberi sors időbeni körkörös ciklikusságában is változó mivoltának, lassú elmúlásának, de utódaiban való újjászületésének. A tavaszi megújulástól a télbe, a születéstől az elmúlásba tartó életfolyamat képei ezek, de bennük rejlik az ebből fakadó érzelmi, lelki élet közege is. A boldogság/derű–szomorúság kettősségének megjelenítői egyben.
olaj, vászon 57×43,5 cm
2000.18.1.
A két festményt, gyűjteményünkbe kerülésüket követően ötven évvel, 2022-ben sikerült restauráltatnunk a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, Dicső Ágnes festő restaurátor művésszel. Bemutatásukra hamarosan sor kerülhet a tervezés alatt álló, az egri képtár kollekciójának portréit és életképeit bemutató kiállításunkon a Ziffer Sándor Galériában.
