Tarisznyavári Mulatságok: családi nap a Várműhelyben

2025. október 4-én a Dobó István Vármúzeum ismét megrendezi a Tarisznyavári Mulatságokat az Egri vár tövében, a Dobó utca 12. szám alatt található Várműhelyben.
A helyszín egész évben izgalmas, interaktív múzeumpedagógiai foglalkozásokkal várja a látogatókat – diákcsoportokat, családokat és minden történelem iránt érdeklődőt.
A program tematikája illeszkedik az országos Múzeumok Őszi Fesztiváljához, így a családi nap központjában a „Múzeum és divat” áll. A rendezvény során a látogatók különböző korok hagyományait ismerhetik meg kézműves foglalkozások és játékos próbák keretében.
Az érdeklődők készíthetnek Árpád-kori gyöngy- és karikaékszereket, nemezékszereket, valamint török motívumokkal díszített könyvjelzőt. Megismerkedhetnek a kékfestő mesterek hagyományos technikájával is, és eredeti dúcokkal saját terítőt nyomtathatnak. A vállalkozó kedvűek az öt állomásból álló vitézi próbán mérhetik össze ügyességüket, míg a legkisebbeket játszósarok várja. A fotósarokban a látogatók korabeli öltözetbe bújva örökíthetik meg magukat, így a nap élményei mellett egy különleges emlékkel is gazdagodhatnak.
A program résztvevői 16.00 órakor különleges, vezetett sétán vehetnek részt, amely az egri vár egyes helyszíneit mutatja be.
Időpont:
2025. október 4.
10:00-16:00 óráig
Helyszín:
Várműhely
3300 Eger, Dobó I. u. 12.
A foglalkozáson való részvétel díja: 1500 Ft/fő
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!