PÜNKÖSDI FORGATAG ÉS GYERMEKNAP AZ EGRI VÁRBAN

Május utolsó hétvégéje leginkább a gyermekekről és a családokról szól az Egri várban! A látogatóink által megszokott, hagyományos bemutatóink, tárlatvezetéseink mellett több, kifejezetten a gyerekek számára izgalmas, érdekes programelemmel készülünk.

A két nap során egy izgalmas rejtvény várja a családokat, melyet a kiállításokat végigjárva, a részletekre odafigyelve tudnak megfejteni a szemfüles látogatók. A helyes válaszokat leadók között egy ajándékcsomagot, majd október végén pedig, a jövő évi Végvári Vigasságokra szóló belépőt sorsolunk ki!

A legkisebbeket a már jól megszokott játszóházzal, pünkösdi ügyességi hárompróbával, fejdísz készítéssel, és a Tulipánból lett királyfi történetén alapuló, interaktív mesefoglalkozással várjuk mindkét napon.

A nagyobbacskák kipróbálhatják az íjászkodást, hétfőn pedig a Bajvívó Magyarokkal kalárist, nádidudát és nemezlabdát is készíthetnek, illetve kikapcsolódhatnak a népi játékokból álló betyártanyánkon is!

Nem telhet el a hétvége hagyományőrző csapat jelenléte nélkül az Egri várban! Ezúttal a Hungari Dzsebedzsi Kulturális Hagyományőrző és Sportegyesület avatja be az érdeklődőket a török gasztronómiába, hiszen ha elég bátrak, hogy megközelítsék őket, az is kiderül, hogy mi van a findzsában! Emellett a muszka készítés rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek segítségükkel.

Szintén hétfőn, két alkalommal lesz lehetőség arra, hogy megismerjék Gárdonyi Géza titkosírását, mely tudással felvértezve a Magyar Géniusz Kiállítás kapcsán meghirdetett játékunk rejtvényét is megfejthetik! A jó megoldást beküldők között szintén családi belépőjegyeket sorsolunk ki a későbbiekben.

Természetesen nem maradnak el a közkedvelt fegyver-és viseletbemutatók sem. Ha a vitézeink által elmondottakra jól figyelnek, és az általuk feltett kérdésekre jól válaszolnak, kizárólag az Egri várban látható mozifilmre, az Eger 1552 című alkotás megtekintésére is nyerhetnek egy-egy belépőt!

Jó, ha tudják, hogy a családok kedvezményes, családi jegyet válthatnak. A megváltott belépőjegy nem csak az Egri várba, és az ott található kiállítások megtekintésére szolgál, de érvényes a Gárdonyi Géza Emlékmúzeumban és a Ziffer Sándor Galériában is!