Megnyílt a Bükk-vidék régészeti kincseit bemutató kiállítás Szilvásváradon

A Szalajka-völgyben, Felsőtárkányban és a Nyugat-Bükkben fellelt régészeti leleteket bemutatva nyílt új kiállítási egység a Zilahy Aladár Erdészeti Múzeumban Szilvásváradon.
A tárlat az évezredek során a térségben élt népek használati és kultikus tárgyain keresztül enged betekintést őseink mindennapjaiba.
A március 22-én tartott megnyitón Dr. Ringert Csaba a Dobó István Vármúzeum leköszönő igazgatója elmondta: egy évvel ezelőtt merült fel az új kiállítás ötlete, melyet az Zilahy Aladár Erdészeti Múzeumot működtető Egererdő Zrt. is örömmel fogadott, és szerencsére pályázati támogatás is érkezett a megvalósítására. A vármúzeum régészei már a szilvásváradi a lováspálya megépítését megelőzően is végeztek feltáró kutatásokat a területen, az így fellelt tárgyakból egy, a szilvásváradi lovaskultúrát bemutató kiállítás is létrejött.
Dobre-Kecsmár Csaba, az Egererdő Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: szimbolikus a dátum, hiszen március 21-e az erdők, 22-e pedig a víz világnapja, a Szalajka-völgy pedig az a hely ahol az erdő és a víz tökéletes egységben találkoznak. Bízik benne, hogy a múzeumban az erdőgazdálkodás és az ökoturisztikai tevékenység is ilyen harmóniát alkot majd az ide tervezett múzeumpedagógiai programok révén. Kiemelte: a kiállítás létrejötte tovább növeli a térségben elérhető erdőpedagógiai program-lehetőségeket.
Farkas Csilla, a kiállítás kurátora, a Dobó István Vármúzeum Régészeti Osztályának vezetője elmondta: céljuk az volt, hogy egy átfogó képet adjanak a térség egykoron itt élt népeiről és megköszönte minden közreműködő intézménynek, magánszemélynek és kollégáinak a feltárásokhoz, a restauráláshoz és az installáció elkészítéséhez nyújtott segítséget. A tárlókban többek közt edénytöredékek, szobrocskák, ékszerek, földműveléshez használt eszközök kaptak helyet.
A múzeumban megújult a Király Lajos erdőmérnök munkássága előtt tisztelgő, 2014-ben átadott emlékszoba is. A megnyitón Schmotzer András nyugalmazott vezérigazgató ismertette az erdőmérnök életét és méltatta elévülhetetlen tevékenységét.
A megnyitót szakmai tárlatvezetés zárta.
Az Erdők mélyén, idők mélyén című kiállítás a Petőfi Kulturális Program keretében a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Magyar Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésével jött létre.
A közeljövőben további interaktív elemekkel és egy új installációval bővülő tárlatot a hét minden napján megtekinthetik a Szalajka-völgyben.