Régészeti ásatás

2020. 12. 23.

Az Egri Vár helyreállításának előkészületeként az idei nyáron (2016) próbaásatást végeztünk két szakaszban, június 7. és július 08. között. A régészeti kutatás legfontosabb eredménye a székesegyház északi oldalához csatlakozó Árpád-kori káptalani kolostor azonosítása volt.

Ilyen, a szerzetesi intézményekhez hasonló, kerengőfolyosó köré csoportosított épületegyüttest Európa szerte gyakran találunk a középkori katedrálisok mellett, ám a középkori Magyarország területéről eddig még nem került elő hasonló. A káptalani kolostor a székesegyház papságának, a kanonokoknak a lakóhelye és munkahelye volt a 13. századig. Később a kanonokok szétköltöztek saját házaikba, de a közös intézményeik: a káptalani gyűlésterem, könyvtár, levéltár, iskola megmaradt az egykori kolostor épületében.

Egerben a káptalani kolostor a románkori székesegyház befejezésével egy időben, a 12-13. század fordulóján épülhetett, építője II. Katapán püspök, Imre király kancellárja volt.

A kerengőudvar közepére felépítette a püspök a Szent István királynak szentelt kápolnát is, amelyet talán saját temetkezőhelyének szánhatott. A kolostorépület északi szárnya nyugat felé túlnyúlt a kerengőudvaron.

A szárny végében lévő terem oldalában egy kiugró, négyzetes helyiséget találtunk, melynek romjai közül egy kváderkőre vésett román stílusú szvasztika-kereszt került elő. Ezt feltehetően egy felszentelési kereszt lehetett.

Valószínű, hogy a kis helység egy kápolna volt. Ez és az épületrész elhelyezkedése arra vall, hogy a kápolnával ellátott terem a katedrális ispotálya lehetett.

Az ispotály a középkorban a zarándokok, szegények és betegek szállásául szolgáló jótékonysági intézmény volt, amit egyházi intézmények, így a székeskáptalanok is fenntartottak.

Mivel az ispotályban ágyban fekvő betegek is voltak, akik nem tudtak elmenni a szentmisékre, ezért az ispotálytermeket külön kápolnával látták el, hogy ők se maradjanak le az istentiszteletekről.

 

 

 

Az egri káptalani kolostor a tatárjárás idején, 1241-ben pusztult el, de északi szárnya az ispotállyal együtt fennmaradt és a következő évszázadokban többször átépítették. Falai között a káptalani jegyzőség és egyes kanonokok házai is helyet kaptak: az éneklőkanonok és a szabolcsi főesperes házát említik a későközépkori források, illetve az egykori ispotállyal azonosítható a székesegyház Krisztus Testének szentelt oltára birtokában álló ház, amit a 15. század második felében Beckensloer János püspök szerzett meg a palotája kibővítése érdekében. Az ásatás során megtaláltuk a 15. századi átépítés, illetve a 16. századi ostromok során bekövetkezett végső pusztulás nyomait is.


 

Buzás Gergely

régész, Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeuma