Megjelent az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve

Az egri Dobó István Vármúzeum, mint kiadói joggal rendelkező tudományos műhely, 1963 óta jelenteti meg évkönyvét, 1981 óta Agria néven. Kiadványunkban elsősorban Eger és Heves vármegye történeti (régészet, történelem, néprajz, irodalomtörténet, művészettörténet) kutatásait adjuk közre. A kötet publikációs lehetőséget biztosít a Dobó István Vármúzeum muzeológusai és régészei mellett szakmai partnereinknek – a levéltár, kutatóintézetek, az egyetem kutatóinak, a megye múzeumaiban dolgozó kollégáknak – is. 

A Nemzeti Kulturális Alap Múzeumok Kollégiuma fontosnak tartja a múzeumok szakmai évkönyvének nyomtatott formában történő kiadását, igyekeztünk kihasználni ezt a támogatási lehetőséget évkönyvünk megjelentetéséhez ez alkalommal is. A kötet 20 tanulmányt tartamaz (szakterületek: régészet 2; történettudomány 12; irodalomtörténet 1; néprajz/etnográfia 2; művészettörténet 3), 500 oldalon.

A kötetet szerkesztette: H. Szilasi Ágota

Grafikai tervezés, tördelés: Erdős Aranka

Angol fordítás: Johnson Andrea

Nyomdai munkák: Valdenor Kft. Budapest

ISSN 0236-9168

NAGY LÁSZLÓ
Képzelt valóság?
Gondolatok Heves megye régészeti lelőhelyadatainak vizsgálata kapcsán

Nagy László 1989-ben született Gyöngyösön. Az ottani Berze Nagy János Gimnáziumban érettségizett 2007-ben, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát régészet szakon 2013-ban, diplomamunkáját a megye középkori falusi templomairól írta. 2013‒2014-ben az egri Dobó István Vármúzeum munkatársaként elsősorban a várbeli feltárások irányításáért és koordinálásáért volt felelős. 2015-től a Forster Központban, illetve annak jogutódjainál, jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ Nemzeti Régészeti Intézeténél dolgozik, munkájának fókuszában a roncsolásmentes régészeti geofizikai kutatások állnak. 2022-ben alkalmazott térinformatikusi oklevelet szerzett a Budapesti Műszaki Egyetemen. 2023-ban kezdte el doktori képzését, disszertációjának témája Heves megye középkori templomos helyeinek kutatása. 

Heves vármegyében 2024 tavaszán 1163 regisztrált régészeti lelőhely volt ismert, melyek a megye területének 1.11%-át fedték le. Ezzel Heves országos szinten a legalacsonyabb régészeti érintettséggel rendelkező vármegye, ami a kutatás jelentős elmaradásaira világít rá. A lelőhelyek ráadásul rendkívül egyenlőtlenül oszlanak el a megye területén. A legjobban ismertnek messze a Mátra- és Bükkalja, illetve azok Alfölddel érintkező sávja tekinthető, míg a megye északi és déli részén komoly kutatási hiányosságok fedezhetők fel – e helyzeten véleménye szerint szisztematikus, világos módszertannal végzett régészeti topográfiai munkával, illetve a meglevő lelőhelyek revíziójával lehetne javítani. 

Gál Andrea – Guba Szilvia – Farkas Csilla
A Nagykökényesi Általános Iskola szemléltető gyűjteményének régészeti tárgyai

Gál Andrea Szentesen született 1994-ben. A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészeti Karán végezte régészet szakon. Fő kutatási területe a középkor, azon belül is a késő középkori temetkezési szokások. 2019 óta a Hatvany Lajos Múzeum régésze. Kiállítások rendezése mellett publikációkat ír, valamint tematikus sétákat vezet Hatvanban iskolás csoportoknak, turistáknak. A helyi régészeti kutatásokban is rendszeresen részt vesz, köztük a 2022-ben lezajlott „Zöldülő város” projekt keretén belül az egykori hatvani kapucinus kolostor ásatásában és a megmaradt kolostorfalak konzerválási munkálataiban. Munkája elismeréseként 2023-ban vehette át a „Pro Cultura” díjat Hatvan városától.

Guba Szilvia 1975-ben született Mosonmagyaróváron. Tanulmányait a középiskola elvégzése után a szegedi József Attila Tudományegyetemen folytatta. 2000-ben végzett, előbb történelem szakos középiskolai tanári, majd néprajz-régészet diplomát szerzett. 2010-ben a Szegedi Tudományegyetemen posztgraduális egyetemi képzésen vett részt és geoarcheológus diplomát szerzett. 2004 óta a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban (ma: MNM Forgách-Lipthay Kastélymúzeum) dolgozik régész-muzeológusként, ahol a múzeumi feladatok mellett korábban Nógrád vármegye területén zajló, beruházásokhoz köthető régészeti feladatokat látta el régészként, majd megyei koordinátorként. 2013 óta fő tevékenysége Szécsény járás emblematikus lelőhelyeinek kutatására, valamint a szécsényi múzeumban őrzött több százezres gyűjtemény rendezésére, feldolgozására fókuszál. Tudományos kutatóként elsősorban a Kárpát-medence bronzkorával foglalkozik.

Farkas Csilla 1970-ben született Egerben. Tanulmányait a középiskola elvégzése után a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen, majd a szegedi József Attila Tudományegyetemen folytatta. 1995-ben végzett, történelem-földrajz szakos középiskolai tanári és régészet szakos előadói diplomát szerzett. 2007 és 2009 között a Szegedi Tudományegyetemen geoarcheológiai szakirányon, posztgraduális egyetemi képzésen vett részt. 1995–1997 között az egri Dobó István Vármúzeum, majd 1998–1999 között a szegedi Móra Ferenc Múzeum régészeként a múzeumi feladatok mellett elsősorban az M3-as és M5-ös autópályák nyomvonalában található régészeti lelőhelyek feltárásában vett részt. 2000–2013 között a szombathelyi Savaria Múzeum régész-muzeológusa. 2013-tól az Egri Dobó István Vármúzeumban dolgozik ismét régész-muzeológusként. Óraadóként a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ régésztechnikus, illetve az Eszterházy Károly Egyetem történész (BA) képzésén oktatta a hallgatókat. Tudományos kutatóként elsősorban a rézkori és kora bronzkori időszakkal foglalkozik.

Nagykökényesen az 1970-es években alakult meg a helyi általános iskolában egy régészeti szakkör Szántó Lóránt szaktanár és Török László iskolaigazgató vezetésével. A szakkör célja volt, hogy iskolaidőben – jó érdemjegyért cserébe – a diákok kijártak a falu határába régészeti korú tárgyakat gyűjteni a tanárok felügyelete alatt. A gyűjtőutak során talált leletekből az egykori iskola épületében, a Dessewffy-kúriában, egy kisebb kiállítást rendeztek meg, amely a 2010-es évekig volt látható. A leletanyag hosszas kallódás után a Hatvany Lajos Múzeum raktárába került nyilvántartásba vétel és feldolgozás céljából. Jelen tanulmányunkban a gyűjtemény jellegzetes darabjait kerülnek bemutatásra korszakonkénti felbontásban. A feldolgozott leletanyag helytörténeti szempontból mindenképp jelentős, hozzájárul Nagykökényes régészeti topográfiájának kibővítéséhez.

Nagy Nándor
A középkori Kishatvan
történeti vázlat egy elfeledett Pest megyei településről

Nagy Nándor 1974-ben született Budapesten. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát történelem és szociológiai szakon. 2005 óta publikál Hatvan történetével kapcsolatos tanulmányokat, elsősorban a 20. századi politikatörténethez kapcsolódó témakörökben. Emellett foglalkozott az 1848/49 forradalom és szabadságharc korábban feldolgozatlan helyi eseményeivel; a kapcsolódó tanulmány helyet kapott a 2013-ban megjelent Hőseink nyomában – Tanulmánykötet a hadisírok kutatásáról című tanulmánykötetben. Önálló kismonográfiája, amelyben a Kiss Szalézhez kapcsolódó 1946-os koncepciós eljárás hatvani eseménysorát dolgozta fel, a Hatvany Lajos Múzeum Füzetek sorozatban jelent meg 2017-ben. Publikációi mellett több előadást tartott a Hatvany Lajos Múzeum szervezésében, illetve ismeretterjesztő online honlapot (hatvantortenete.blog.hu) szerkeszt, amelyen több mint száz bejegyzése jelent meg eddig.

A tanulmány a Zagyva nyugati partján, a 13–14. század fordulóján létrejött, majd a török hódítás idején elnéptelenedett, Pest vármegyei Kishatvan történetét dolgozza fel, amelyet kezdetben faluként, később mezővárosként említettek a források. A kutatás különválasztja a középkori Kishatvant a korabeli névrokon településektől és a mai Hatvanhoz tartozó azonos nevű városrésztől, rámutatva a történeti források félreértelmezéséből adódó kihívásokra. Korábban nem, vagy kevésbé ismert kútfők segítségével feltárja a település főbb történeti csomópontjait, illetve részletesen megvizsgálja a Zagyva két partján fekvő Kishatvan és Nagyhatvan komplex középkori kapcsolatrendszerét. Egyúttal kísérletet tesz több tisztázatlan történeti kérdésre választ adni azzal a nem titkolt céllal, hogy megalapozza a későbbi, a földrajzi lokalizációval foglalkozó tanulmány tartalmát. 

Bujdosné Pap Györgyi
Sukán János kassai polgár testamentuma

Bujdosné Pap Györgyi Szolnokon született. A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1987-ben szerzett magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakos diplomát. 1987-től az egri Dobó István Vármúzeum történész-muzeológusa. A múzeum Történeti gyűjteményén belül feladata a tárgyi, a fotó- és a képeslap gyűjtemény gyarapítása, gondozása. 2006-ban PhD fokozatot szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem a történettudományokban, koraújkori magyar szakterületen. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi Főosztályának megbízásából, Történeti szakági vezető szakfelügyelő volt 2009-tól 2018-ig. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Kulturális örökségvédelem mesterszakán két tantárgyat oktatott: Történeti muzeológia, Tárgy interpretációja 2010–2014 közötti időszakban. 2013-től a Dobó István Vármúzeum szakmai igazgatóhelyettes volt 2019-ig. Főbb tudományos kutatási területe: Eger város történeti ökológiai vizsgálata a 18–20. század időszakában.

Muzeológusként sokféle módon gyarapíthattam a Dobó István Vármúzeum történeti gyűjteményét. Hagyományosan ajándékozással és vásárlással magánszemélyektől vagy online aukciós portálok kínálatából válogathattam. De kétségkívül a legérdekesebb és legizgalmasabb eset az az árverés volt, amelyen Sukán János kassai polgár iratait sikerült megszerezni, melyet a Központi Antikvárium rendezett meg 2015 decemberében. Két 16. századi, kassai pecséttel ellátott iratot kínáltak megvételre, amelyek ahhoz a Sukán Jánoshoz köthetőek, akiről Gárdonyi Géza is írt Egri Csillagok című regényében. Így olyan értékek kerültek az intézmény birtokába, amelyek különleges jelentőségűek, mivel eddig nem volt olyan eredeti dokumentuma a múzeumnak, amely szorosan kötődik az 1552-es ostromhoz és a regényhez.

Az esztergomi nemes Sukán János számtartó, vagyonos kassai polgár volt élete utolsó szakászában. Esztergomi lakos volt, de a város 1543-ban történt eleste után onnan elmenekült, majd Egerben kapott hivatalt. Először 1550–56 között püspöki számvevőként, 1558–60 között királyi számvevőként, végül 1564–65-ben kamarai udvarbíróként állt az egri vár szolgálatában. Az 1552-es ostromban is részt vett, Tinódi Lantos Sebestyén és Csabai Mátyás le is jegyezték, hogy milyen vitézül küzdött a török ellen. Nevét azonban Gárdonyi Géza tette halhatatlanná Egri csillagok című regényében. Sukán hosszú egri karrierjének köszönhetően sok birtokadománnyal gyarapította vagyonát, aminek köszönhetően új egzisztenciát teremtett magának és családjának. Birtokai voltak Gömör, Torna, Borsod, Külső-Szolnok, Szabolcs, Szatmár, Zemplén, Nógrád és Abaúj vármegyékben.

A 2015-ban a Dobó István Vármúzeum tulajdonába került két 16. századi irat, pontosan dokumentálja, hogy Sukán János milyen tehetős ember volt. A végrendelet Kassán, 1581. augusztus 23-án készült. Kassa város papírfelzetes viaszpecséttel ellátott megerősítése 1582. október 24-én kelt. A tanulmányban Sukán János kassai polgár testamentuma (TDGY 2017.1.1.) kerül publikálásra.

B. Gál Edit
„Anya rosszabbat nem szülhetett e Földre”
Házastársi vita a 18. században

B. Gál Edit Egerben született 1959-ben. 1982-ben végzett az ELTE történelem-levéltár-muzeológia szakán. 1989-ben, a gyöngyösi iparosokról írt disszertációjával egyetemi doktori címet szerzett. 1983-ban került Gyöngyösre, a Mátra Múzeumba történész-muzeológusként, melyet 2016 óta múzeumigazgatóként vezet. Az eltelt közel 40 év során nem csak Gyöngyösön, hanem más városokban is, pl. Egerben, Hatvanban, Szurdokpüspökiben stb. több mint 100 állandó és időszaki kiállítást rendezett. Immár három évtizede elsődleges kutatási témája a Gyöngyöshöz szorosan kapcsolódó Orczy család története. 2015-ben „Orczy István – Az egri püspöki provizorságtól a királyitanácsosi címig” című disszertációval pHd fokozatot szerezett.

Az elsősorban Gyöngyösre vonatkozó helytörténeti írásai a Dobó István Vármúzeum kiadványában, az AGRIÁ-ban, a Mátra Múzeum gondozásában kiadott Mátrai Tanulmányokban és a Heves megyei Levéltár ARCHÍVUM című köteteiben jelentek meg az elmúlt évtizedekben. Mindemellett az AGRIA XLVII. kötetének, több Gyöngyösről szóló könyvnek, a hatvani kastélyt bemutató kötetnek szerkesztője volt. A városban folytatott közművelődési tevékenységéért 2004 januárjában, a Kultúra Napján, „Gyöngyös Város Kultúrájáért” kitüntetéssel tisztelte meg a képviselő testület. 2021-ben kutatói és muzeológusi munkájáért „Heves megyéért” díjat, majd 2023-ban szintén kutatói munkájáért Podmaniczky díjat kapott.

Az elmúlt évszázadokban a főúri családokban legtöbb esetben érdekházasságok köttettek. Ezek jobb esetben egymás tiszteletén, sőt szeretetén alapultak, de voltak, ahol a kölcsönös összhang nem jött létre. Ilyen volt Orczy István és Petrovay Zsuzsanna házassága is. A fennmaradt levelezésből kirajzolódó kép egy szinte betegesen kölcsönökből költekező „kikapós” asszonyt mutat, akit férje először szép szóval, majd tettlegességgel próbál jobb belátásra bírni, míg végül eltaszítja magától. 

Vajon miért alakulhatott ki ez a helyzet? Ki a hibás? A férj, aki a vagyonszerzés lázában „egyedül” hagyta asszonyát, házát, vagy a feleség, aki nem törődve a család rangjával, kockára téve az őt illető Nyáry-birtokok egy részét is, csak saját boldogságát keresi? Mi az ok? A viszonylag nagy korkülönbség vagy a nagy társadalmi különbség? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ a fennmaradt családi levelek alapján.

Fejér Ingrid
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ereklyéi a Dobó István Vármúzeumban

Fejér Ingrid Egerben született, általános és középiskoláit is itt végezte. 1992 és 1997 között a szegedi József Attila Tudományegyetem hallgatója volt, itt szerzett történelem és régészet szakos diplomát. 2001-től 2005-ig az Eszterházy Károly Főiskola angol szakán tanult, majd 2013-ban egyetemi mesterfokozatot szerzett. 1999-2012 között középiskolai tanárként dolgozott, 2014-től a Dobó István Vármúzeum történész munkatársa. Kutatási területe a 19–20. századi Eger helytörténete.

Ahogyan nemzeti emlékezetünk egyik meghatározó eleme az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, úgy a Dobó István Vármúzeum gyűjteményében is különleges helyet foglalnak el történelmünk e kiemelkedő jelentőségű eseményéhez kapcsolódó relikviák. Az elmúlt néhány évtizedben az ebből az időszakból származó, vagy ahhoz kapcsolódó emlékeink közülük több is szerepelt a jeles évfordulókat megidéző tárlatainkon. Közülük néhány konkrét személyhez köthető, mint például Csiky Sándor személyes tárgyai, Mesterházy István heves vármegyei nemzetőrparancsnok szablyája, vagy Komay István honvéd dokumentumai, mások a helyi forradalmi eseményeket reprezentálja, mint az eredeti 48-as kokárda, vagy intézményekhez köthetők, mint az egri tábori kórház pecsétnyomója, vagy a Heves Megyei Honvéd Egylet pecsétje. 

Pap József
A népképviseleti rendszer a dualizmus kori Egerben

Pap József Dr. habil főiskolai tanár. 1992-ben érettségizett a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban, majd felvételt nyert a József Attila Tudományegyetem történelem-földrajz szakára. 1994-ben felvették a Debreceni Református Egyetem református vallástanári szakára. Az 1997-ben a Miskolcon rendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián, a XIX. századi magyar történeti tagozatban első helyezést ért el. Egyetemi tanulmányai befejezése után felvételizett a Janus Pannonius Tudományegyetem történelemtudományi doktori iskolájába. „Magyarország vármegyei tisztikara a reformkor végétől a kiegyezésig” címet viselő dolgozatát 2002. április 24-én summa cum laude minősítéssel védte meg. 2012-ben habilitációs értekezést nyújtott be a Debreceni Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában. Habilitációs előadásait 2012. december 11-én tartotta meg, az Egyetem Doktori és habilitációs Bizottsága 2013. február 15-én hozott határozatot a cím odaítéléséről. 

Az egyetemi tanulmányok alatt elkezdett kutatását 2003-ban önálló monográfia megjelentetésével zárta le. A jelentős eredményeket felmutató munka után tovább folytatta a társadalomtörténeti kutatásokat és a dualizmus kori magyar országgyűlési képviselőkkel kezdett foglalkozni. Jelenleg is ebben a témában kutat. 2015-től a második OTKA kutatócsoportot vezeti. 2021-ben a Hajnal István Kör alelnökének választották. 

1999. január 1. óta dolgozik az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem jogelőd intézményeiben. 1999. január. 1-től 2001. augusztus 31-ig az Egyetemes Történelem Tanszékén dolgozik (gyakornok, majd tanársegéd). 2001. szeptember 1-től az újonnan szerveződő Modernkori Magyar Történelem Tanszék tanársegédje lett. 2003. február 1-én főiskolai adjunktusnak nevezték ki. 2005. január 1-én főiskolai docenssé, 2008. október 1-én egyetemi docenssé, 2015. január 15-én pedig főiskolai tanárrá léptették elő. 

2010 júliusától tanszékvezetőként irányítja a Modernkori Magyar Történelem Tanszéket (jelenlegi neve: Új és Jelenkori Történeti Tanszék). 2013 júniusától – egyéves megbízás után – intézetigazgatói kinevezést kapott, ezt a beosztást 2023. július 31-ig látta el. 

Oktatói tevékenysége a 19. századi magyar történelemhez kapcsolódik. BA és MA képzésben előadásokat tart Magyarország története 1790–1849 és Magyarország története 1849‒1918 témakörben. A diszciplináris történelem mesterképzésben 4, elsősorban a társadalomtörténethez, és az alkalmazott számítástechnikai ismeretekhez kapcsolódó tárgynak a tantárgyfelelőse és oktatója. A történelem PhD képzésben törzstagként, oktatóként és témavezetőként vesz rész. 

Az 1848-dik évi április törvények biztosították Eger városa számára, hogy a régen áhított országgyűlési képviseletet megszerezze. A szabad királyi városi rangot ugyan már nem kaphatta meg, de önálló képviselettel felruházott város lett. 1848 és 1918 között ugyan 18 választásra került sor, azonban elég egyhangúan alakultak az eredmények. 1848 és 1875 között Csiky Sándor, 1875 és 1878 között Babics István, 1878 és 1896 között Szederkényi Nándor, majd egy ciklusra Lukács László, majd 1901-től 1906-ig újra Szederkényi volt a képviselő. Főispáni kinevezését követően Babocsay Sándor vette át posztját. 1910 és 1918 közötti, a háború miatt meghosszabbított ciklusban Zichy János képviselte a várost. Miniszteri kinevezése miatt Zichynek a kor szabályait követve azonban le kellett mondania és az 1918. június 11-én tartott választáson elbukott Vass Jánossal szemben.

A tanulmány ezeket a választásokat tekinti át, bemutatja a képviselőket, elhelyezi Egert az ország politikai térképén, és összefoglalja azokat a kutatási eredményeket, melyek egy-egy részletről már napvilágot láttak.

Mészáros Ádám
Az észak-hevesi néptanítók mindennapjai a polgári magyar állam első éveiben 1869 és 1876 között

Mészáros Ádám a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárának főlevéltárosa. Felsőfokú tanulmányait az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem jogelőd intézményeiben végezte történelem BA, majd történelemtanár-földrajztanár MA szakon. Tanári oklevelét 2012-ben szerezte meg. 2023-ban szerzett PhD-fokozatot neveléstudományok területén, summa cum laude minősítéssel. Főbb kutatási területei az iskolatörténet, a neveléstörténet, illetve a helytörténet. Írásai között ismeretterjesztő művek, tudományos folyóiratcikkek és több könyvrészlet is szerepel. Több módszertani jellegű publikáció is kötődik a nevéhez. Szerzőként szívügyének érzi a primer levéltári források felhasználását, publikálását és az értékmentést.

Az 1868. évi 38. törvénycikk, vagyis az Eötvös-féle népoktatási törvény kulcsfontosságú szerepet töltött be a magyar népoktatásügy történetében. A jogszabály több helyen is rendelkezett az elemi iskolai néptanítókról, például a 133. § a felekezeti iskolákra is kötelező érvénnyel mondta ki, hogy a tanítói állásokra kizárólag képezdei oklevéllel rendelkező néptanítókat lehet kinevezni. Ugyanakkor a törvénycikk a 142. §-ban a tanítók fizetését is szabályozta, melynek értelmében az elemi iskolai rendes tanítók évi készpénzfizetése nem lehet kevesebb 300 forintnál, a segédtanítóké pedig 200 forintnál. Ehhez társult még a lakás, illetve ¼ hold kert is. Ez azonban csak a községi iskolák néptanítóira volt kötelező érvényű, az egyes felekezetek a népoktatási törvény 11. §-a értelmében saját hatáskörükben dönthettek néptanítóik javadalmazásáról. Az 1870-es évek elején az országos viszonylatban is tapasztalható tanítóhiány miatt a törvény engedményt tett az olyan néptanítókkal szemben, akik a hatálybalépéskor már hivatalban voltak, de tanítói oklevéllel nem rendelkeztek. Ezek a tanítók csak azzal a feltétellel tarthatták meg állásukat, ha a tanfelügyelő előtt bizonyítani tudták tanítási gyakorlottságukat, képességüket. Ennek hiányában viszont póttanfolyamot voltak kötelesek végezni. A néptanítói professzió legfontosabb intézményi keretét tehát a tanítóképzők adták azáltal, hogy a szakma gyakorlását a népoktatási törvény a képesítés, a tanítói oklevél megszerzéséhez kötötte. 

A tanulmányban áttekinti, hogy a népoktatási törvényben foglalt rendelkezéseket hogyan tudták megvalósítani egy olyan vármegye elemi népiskoláiban, ahol egyben érseki központ is volt. Ennek köszönhetően képet kaphatunk a népiskolák tanítói állományáról, a tanítók képzettségéről, valamint a tanítók javadalmazásának változásairól a modern polgári magyar állam megszületését követő első évtizedben. A vizsgálat során a tanulmány kitér arra is, hogy az érseki központ léte, közelsége hogyan hatott a tanítóképzésre, a tanítói professzió jellemzőire, természetesen mindezt országos kontextusba helyezve és vizsgálva.

Hadobás Eszter
A jogakadémiai képzés több lépcsős átalakítása és megvalósítása az egri jogakadémián 1874 és 1913 között

Hadobás Eszter Bsc és Msc tanulmányait az Eszterházy Károly Főiskolán végezte történelem szakon. Msc évei alatt részt vett a helyi TDK-án, ahol dolgozatával 3. helyezést ért el. Így lehetősége volt a 2013 áprilisában Debrecenben megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferencián előadni. Az Msc szakdolgozata a TDK dolgozat kutatási alapját jelentő Egri Érseki Jogakadémia egy általa választott időszakának vizsgálatát foglalta magában, címe: Társadalomtörténeti vizsgálat az egri felsőfokú oktatás diákjainak körében az iskolai anyakönyvek alapján (1862‒1874).

2015–2018 között az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájában tanult. Doktori kutatási témája az MSc szakdolgozatából kiindulva az Egri Érseki Jogakadémia diáksága lett. Ebben az időszakban számos konferencián vett részt előadóként. Ezek közül említést érdemel: 2014. májusában előadás az egri doktoranduszok elsőéves konferenciáján Egerben, 2014. augusztus 28‒30. között a Hajnal István Körben A vidéki élet és vidéki társadalom Magyarországon című konferenciáján, valamint 2015. április 10–12 között a DOSZ Tavaszi szél konferenciáján adott elő. 2015. augusztus 27‒29 között a Hajnal István Kör: Iskola, Művelődés, Társadalom című konferenciáján. 2015. október 20–22 között Egerben a Trauma és válság nemzetközi konferencián volt előadó. A doktori képzésben témavezetője Dr. Bartók Béla, a kutatási témája: az Egri Érseki Jogakadémia hallgatóinak társadalomi vizsgálata 1862‒1918 között. 2018-ban szerezett abszolutóriumot a doktori képzés végén. A disszertáció elkészítése még folyamatban van. 2022. december 1-től a Heves Megyei Levéltárban segédlevéltáros munkakörben dolgozik. 2023. április 4-én előadást tartott „Az egyházak kultúraközvetítő szerepe Északkelet-Magyarországon a 16–20. században” című régiótörténeti tudományos konferencián az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen, az előadás címe: Az első világháború évei az egri jogakadémián.

A tanulmány az Egri Érseki Jogakadémia 1862 és 1918 közötti történetének vizsgálatával foglalkozik. A hallgatók társadalmi hátterének vizsgálatakor kiemelt hangsúlyt helyez a jogakadémiai képzés több lépcsőben megvalósított átalakításának bemutatására. Kutatja, hogy az 1874-ben kezdődött és 1913-ban befejeződött átalakítások hogyan hatottak általánosságban a jogakadémiai képzésre és a jogakadémiákon tanulmányokat folytató diákok számának alakulására. Milyen szintű elkülönítés valósult meg ezzel az egyetemi jogi képzéshez képest? Milyen kritikák érték a jogakadémiákat? Az itt felsorolt kérdések megválaszolását tűzte ki célul, az egri jogakadémia példáján keresztül. Ezzel a kérdéssel a szerző már foglalkozott egy korábbi tanulmányában, de akkor csak az 1874 és 1889 között bekövetkezett képzésbéli változások eredményeire fókuszált. Ezt szeretné most kiterjeszteni 1913-ig, miáltal egy átfogóbb képet kaphatunk a jogakadémiák és benne az egri intézmény átalakításának okaival, következményeivel kapcsolatban, valamint arról, hogy az átalakítások megvalósításai milyen nehézségekkel jártak. Meg kell említeni, hogy ezzel az idősszakkal az egri jogakadémia történetét bemutató számos más tanulmány is foglalkozott, azonban a szerző fontosnak tartja több levéltárti forrás bevonását a vizsgálatba, amelyek véleménye szerint még jobban meg tudják világítani ennek az időszaknak a fontosabb változásait: pl. iktatott iratok és iskolai anyakönyvek bevonásával, valamint az egri jogakadémia történetírójának, dr. Udvardy Lászlónak Az Egri Érseki Joglíceum története (1740‒1896) című munkájának felhasználását és az egri intézmény évkönyveinek vizsgálatát a tanulmány megírásánál.

Molnár Dávid
Adalékok az egri munkásmozgalmi irányzatok kialakulásának történetéhez.
Szabó Sándor útja a legényegylettől a szocializmusig

Molnár Dávid történész, levéltáros. 1993-ban született Debrecenben. Középfokú tanulmányait a Kecskeméti Piarista Iskolában végezte (2008‒2012). 2012-től az egri Eszterházy Károly Főiskola Történelem alapszak (2012–2015), majd Történelem diszciplináris mesterszak elvégzése után, 2019 szeptemberétől az Eszterházy Károly Egyetem Történelemtudományi Doktori iskolája hallgatója. Disszertációjának témája: Munkásmozgalmak és a Katolikus Egyház Egerben 1860–1948. Doktori védése 2025 őszén várható. A Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárának levéltárosa 2021-től, az intézmény Archivum című folyóiratának szerkesztője.

A 19. század folyamán Eger városa a magyarországi katolikus egyházszervezet kiemelkedő központja volt. A város belső életére ennél fogva nagy hatása volt a katolikus egyháznak. A század második felében Egerben is megjelentek a különböző szociális ideológiák, melyek különböző mozgalmakban történő adaptálása először egyházi vezetéssel történt. A vallási alapon szerveződő munkásmozgalom ugyanakkor megteremtette a lehetőségét annak, hogy a baloldali, materialista és antiklerikális szocializmus is teret kaphasson. Ez a szakadás elsősorban egy egri szabó, Szabó Sándor életén és pályáján követhető a legjobban. A nehezen rekonstruálható életút ugyanakkor remekül szemlélteti a szocializmus és a különböző munkásmozgalmi irányzatok adaptációjának sokszínűségét, melyre a város társadalmi és gazdasági meghatározottsága mellett a korszak politikai és eszmei változásai is hatással voltak.

Gyebnár Kristóf
„Milassin Kornél ellen a támadást akkor fogjuk megindítani, amikor a vármegyében a választott tisztviselőket megválasztottuk” 
Heves vármegye közigazgatásának újjászervezése és a főispánt ért támadások, 1944–1945

Gyebnár Kristóf 1995-ben született Salgótarjánban. Felsőfokú tanulmányait történelem szakon az egri Eszterházy Károly Egyetemen folytatta, 2018-ban történelem alapszakos bölcsész, 2020-ban okleveles történész diplomát szerzett. A tudományos munka iránti érdeklődése már a felsőoktatás kezdeti szakaszában formálódni kezdett, 2016-ban a Történelemtudományi Intézet keretei között működő Breznay Imre Tehetségműhely tagja lett. Egyéni kutatómunkája mellett hallgatóként csatlakozott az egyetemen működő Társadalmi és gazdasági változások Északkelet-Magyarországon a huszadik században kutatócsoporthoz. 2021 tavaszán a Miskolcon megrendezett 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekció 1945 utáni magyar történelem és történelmi emlékezet I. paneljében pályamunkájával II. helyezést ért el. Jelenleg az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza.

Kutatómunkája során elsősorban az észak-magyarországi régió, ezen belül Nógrád és Heves vármegye 20. századi történetével foglalkozik. Elsősorban a korszak politikai átmeneteinek a helyi közéletre és lokális társadalomra gyakorolt hatását vizsgálja. Publikációi is ebben a témában születtek, amelyek jegyzéke elérhető a Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisban. 2022 szeptembere óta a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárának segédlevéltárosa.

Magyarország köztörténetében a rövid 20. század az átmenetek korának tekinthető, az első világháború végétől az 1989/1990-ig eltelt bő hetven esztendő alatt legalább nyolc olyan politikai fordulat követte egymást, melynek során a fennálló struktúrát egy új, a régitől jelentős mértékben eltérő rendszer váltotta fel. Az átmenetek során az újonnan berendezkedő hatalom jellemzően az állam- és közigazgatási rendszert is megújította vagy gyökeresen átformálta, amely szervezeti és személyi változásokat is eredményezhetett. Elemzésem középpontjába a 20. század nyolc fordulata közül a második világháborút követően 1945-ben, valamint az 1948-ban a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt fúziójával kibontakozott átmenetek közigazgatást érintő változásait helyezem. Tekintettel a téma összetettségére és a feldolgozható forrásanyag mennyiségére, tanulmányomban mindössze egy vázlatos összefoglalót szeretnék nyújtani Heves vármegye közigazgatásának 1944 decemberét követő reorganizációjáról, hangsúlyt helyezve annak bemutatására, hogy milyen sajátosságok voltak megfigyelhetők a formálódóban lévő politikai struktúra által meghozott döntések helyi szintű végrehajtásában. Emellett röviden kitérek arra, hogy az újjászervezést követően milyen konfliktusok jellemezték a működését, valamint bemutatom, hogy az 1948–1949-es átmenetet követően hogyan zajlott a vármegyében teljeskörű átszervezése, a tanácsrendszer bevezetése. Az elemzés során a szervezeti keretek újjászervezését érintő kérdések mellett hangsúlyt helyezek a személyi állományban megfigyelhető változások, belső konfliktusok, illetve a tisztviselőket ért kihívások bemutatására is. A tanulmány célja, hogy közigazgatástörténeti adalékokkal gazdagítsa a Heves vármegye másodig világháború utáni történetét feldolgozó szakirodalmat, valamint további kutatási irányokat jelöljön ki.

Gál Máté
Rákosi Mátyás kecskeméti beszédétől Nagy Imre kurzusváltásáig. 
Kulákpolitika Egerben (1948-–1953)

Gál Máté felsőfokú iskolái – Eszterházy Károly Főiskola Történelem alapszak (2007–2010), Századvég Politikai Iskola Politikai szakértő (2008–2010), Debreceni Egyetem Okleveles történész (2010–-2013), Eszterházy Károly Főiskola Történelem PhD abszolutórium (2013–-2016) – után 2016. augusztusától, mint területfejlesztési ügyintéző dolgozott a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalnál, 2021-ben megszerezte a közigazgatási szakvizsgát. A hivatali munka mellett 3 féléven keresztül meghívott oktatóként tanított az Eszterházy Károly Egyetemen Történelemtudományi Intézetében 1945 utáni egyetemes történelmet. Tagja a Régiótörténeti kutatócsoportnak, az őszi régiótörténeti konferenciákon elhangzott előadások anyagából szerkesztésükben számos tanulmánykötet jelent meg. 2022 júliusa óta történelemtudományok területén PhD fokozattal rendelkezik. 2023. január 1-től a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárában dolgozik, mint levéltáros. MTM-ben elérhető publikációs listája: 
https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=authors&mode=browse&sel=authors10048800

Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án megtartott kecskeméti beszédében bejelentette a gazdaság szocialista átszervezését, az államosításokat, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek létrehozását. A magyar vidék szovjetizálásának programjával párhuzamosan megjelent a gazdaelitként is azonosítható módosabb parasztok elleni fellépés igénye, amely idővel a jogszabályok szintjén is realizálódott. A szovjet mintára megalkotott pártállami narratívában a társadalom számára leginkább a politikai sajtó hasábjain a „kulák nagygazdaként”, „kupecparasztként”, „zsíros nagygazdaként” a dolgozó kis- és középparaszt ellentétpárjaként jelent meg a társadalmi réteg. A klérus mellett a vidék másik ellenséges elemének beállított kulákok korlátozása változatos formát öltött. Ide sorolható a propaganda által sulykolt megbélyegzés, a fizikai erőszak, a különböző jogcímeken kiszabott büntetések, a perek, vagy az irányított kitelepítés. Az iparnak alárendelt mezőgazdaságból történő mindennapi megélhetést talán a legkomolyabban a folyamatosan változó, ezáltal egyre komolyabb terhet jelentő beszolgáltatási rendszer veszélyeztette. A parasztság egészét sújtó terheken felül a kulákoknak 1948 nyarától újabb nehézségekkel kellett szembesülniük. A kormány 1948. június 27-én a 7090/1948. számú rendeletével elrendelte a mezőgazdaság-fejlesztési járulék fizetését. A módosabb gazdák számontartása a települési közigazgatás feladata volt, a helyben készült kuláklistákra a pártállam, az osztályharc fontos eszközeként tekintett. Idővel a kuláklistán szereplők a gazdasági nyomás hatására inkább szabadultak földjüktől, ugyanakkor a kulákok köre folyamatosan bővült. Kuláknak minősült ugyanis az, akinek cséplőgépe, korábban malma, vagy kocsmája volt, kereskedelemmel foglalkozott, továbbá szintén e stigmatizált csoportba került az, aki „kizsákmányoló módon” béreseket foglalkoztatott. De bőven látni a kuláklistán szereplők között olyanokat is, akik az előző rendszerben betöltött tisztségük, vagy egész egyszerűen „ellenséges viselkedésük” miatt „osztályidegennek” számítottak.

A tanulmány az előzőekben taglalt folyamatok ismertetésére tesz kísérletet Eger tekintetében. Levéltári források segítségével igyekszik meghatározni a városban nyilvántartott kulákok számát. A kuláklajstromok kialakítását folyamatosan a politikai igények határozták meg, összeállításuk kényes és kellemetlen feladat volt. Érdemes tehát megvizsgálni a központi irányelvek helyi lecsapódásait, a kuláklisták felülvizsgálatának lokális sajátosságait, a revíziók során végbement esetleges konfliktusokat. A begyűjtést ellenőrző városi bizottságok jelentései érzékletes képet nyújtanak a beszolgáltatást elmulasztó nagygazdákra gyakorolt nyomásról, a gazdaelit reakcióiról. A kulákkérdés a belügyi propagandában kiemelt pozíciót foglalt el, a bíróságok hetenként közölték az egri nagygazdák ügyeit is tartalmazó, sajtóközlésre alkalmas ítéletek rövid kivonatát a megyei tanács titkárságával. A megyei sajtó hasábjain a bevádolt gazdák kizsákmányolóként, a termelőszövetkezetek, a begyűjtés, a közellátás és a szocialista fejlődés kerékkötőiként jelentek meg, többször a város hangoshíradója is számot adott „vétkeikről”. A fennmaradt kútfők a gazdaelit korlátozásának sajátosságainak feltárása mellett így alkalmassá válnak egyéni sorsok bemutatására is. Az tanulmány a Nagy Imre nevével fémjelzett kurzusváltással bekövetkező enyhülés periódusával zárul. A mezőgazdaságot sújtó irracionális elvárások lazulásával a kulákokra helyezett nyomás is enyhült, a kuláklistákat a Belügyminisztériumba szállították. A kulákkérdés intenzívebben az „új szakaszt” követő Rákosi Mátyás sztálinista restaurációjával került ismét központi helyre, ám az 1956-os forradalomig tartó időszak vizsgálata meghaladná jelen értekezés kereteit.

Gortva János
A sport, mint a propaganda eszköze Heves megyében a Rákosi-korszak kezdetén

Gortva János Egerben született. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sporttudományi Intézetének adjunktusa, a Sport- és egészségtudományi Kutatócsoport tagja. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Technikum történelem, valamint magyar nyelv és irodalom szakos tanára, vezetőpedagógus. 2020-ban szerzett PhD-fokozatot. Főbb kutatási területei a sport és nevelés, a neveléstörténet, illetve a tantárgy-pedagógiák. 

Oktatóként a mai magyar társadalom, a sporttörténet és a sportdiplomácia, valamint a sportkommunikáció területével kapcsolatos kurzusokat vezet, a területen jelentős számú szakdolgozat témavezetője és bírálója, illetve doktori disszertáció opponense is volt. 

A totális diktatúrák – így a Rákosi-rendszer is – az élet minden területét befolyásolni akarták, az emberek leghétköznapibb cselekedeteit, szokásait is irányították, szabályozták, illetve erre törekedtek. A 20. század ordas eszméin alapuló jobb- és baloldali diktatúrák hamar rájöttek arra, hogy a sport egyszerre lehet a honvédelem és a propaganda eszköze. 

A tanulmányban a szakirodalom elemzésén túl primer levéltári forrásokat feldolgozva vizsgáljuk meg azt a folyamatot, ahogyan a rendszer lassan átvette az uralmat a sportirányítás felett és a propaganda eszközévé tette azt. Áttekintjük a szovjetizált Magyarország sportpolitikai törekvéseit, illetve a Rákosi-rendszer (sport)politikai jellemzőit, így országos, sőt – a szovjetizálás mintáinak azonossága okán – lényegében nemzetközi kontextusba helyezzük a kérdést. Ezt követi a levéltári anyagok felhasználásával a Heves megyére vonatkozó vizsgálat. A kutatási terület – a gazdag iratanyag ellenére – viszonylag szűkösen feltárt, így a tanulmány mindenképpen gazdagítani tudja a vármegye történetére vonatkozó ismereteket.

Szuromi Rita
A megyei sajtó és a párt kapcsolata a Kádár-korszakban

Szuromi Rita Egerben született. Történelem szakos tanárként 1994-ben végzett az egri főiskolán. Az Eszterházy Károly Egyetemen szerzett okleveles történészi oklevelet 2017-ben, s ugyanitt védte meg doktori disszertációját 2022-ben, értekezésének témája a nemesség társadalmi helyzete és újradefiniálása a modernizáció korában.

Több mint húsz éve végez a megyében településtörténeti kutatásokat, ír községtörténeteket. Rendszeresen publikál megyei kiadványokban (Tisicum, Zounuk, Agria), önálló köteteinek száma húsz. Kutatási területe 19‒20. századi társadalomtörténet, a magyar nemesség története 1867-től napjainkig, de születtek írásai nemesi vadászatok, életmód, vidéki mentalitás, kitelepítések, B-listázások, emlékezettörténet, identitástörténet, mentalitástörténet, nőtörténet, szakralitás, falupusztulások témájában is. Dél-Hevesben több történelmi emlékhely kialakítása történt meg a kezdeményezésére, mint például a Pusztafogacsi kápolna felújítása, az újlőrincfalvi Hartl Ede emlékszoba és a sarudi Barócs park kialakítása. Jelenleg a sajtó és párt kapcsolatának (1950‒1990) feldolgozásával, a megyei napilap vizuális kultúrájának és kommunikációjának feltárásával foglalkozik.

A Kádár-korszakban Heves vármegye hivatalos napilapja az MSZMP Heves megyei elnöksége és a Heves Megyei Tanács által kiadott Népújság volt. A pártállam időszakában nemcsak a lapstruktúrát és a feldolgozott témákat határozták meg, de a szerkesztőségben dolgozók személyéről is döntöttek. A sajtó működése minden korban és társadalomban leképezi a társadalmi és politikai viszonyok alakulását, s ez a Kádár-korszakban sem volt másképp. Az újságírók mozgásszabadsága az első évtizedben minimális volt, a rendszer erjedése viszont egyre nagyobb mozgásteret adott a szerkesztőknek és az újságíróknak: az 1970-es évektől a szigorú felügyelet lazulni kezdett, egy évtized múlva a párt döntései pedig jószerével már csak iránymutatásként működtek. Ennek lett az egyik következménye, hogy Heves megyében a sajtó munkatársai hatékonyan közreműködtek a rendszerváltás előkészítésében, mivel az egyre nagyobb szabadság lehetőséget adott számukra a rendszerkritika megfogalmazására.

A szerkesztőségek és az ott dolgozó újságírók minden korban a lokális elit tagjainak számítottak, helyzetüket úgy jellemezhetnénk, olyan értelmiség szerepét töltötték be, akik hidat képeztek a politikai- és gazdasági elit szereplői, valamint az olvasók között. A rendszernek szüksége volt azokra az írástudó emberekre, akik akaratukat közvetíteni tudták a „dolgozó nép” felé, s ez idővel bizonyos mértékű kompromisszumokra kényszerítette az államhatalom képviselőit. Az állam és a média viszonossági elve minden korban működött. A viszonosság pedig előbb-utóbb a kölcsönös elfogadás, együttműködés majd tolerancia irányába hatott.

Heves vármegye helyzete a megyei napilapok közt is különlegesnek mondható. Az újságírás színvonala a szovjetizáció előtt is magas volt, a Népújság elődjének számító lapokban irodalmárok, költők, tanárok, egyházi személyiségek publikáltak rendszeresen. A megye olvasói hozzászoktak egy közép- vagy felsőpolgári hangvételhez, életstílushoz, mentalitáshoz. Ezt a hagyományt a pártállam erőszakkal sem tudta megtörni.

Tanulmányunkban a pártarchívumban megmaradt, elsősorban a Végrehajtó Bizottságban keletkezett dokumentumokat, utasításokat vetjük össze a Népújságban megjelent cikkekkel, s ennek alapján arra keressük a választ, mekkora mozgástere maradt az egypártrendszer időszakában a megyei lap munkatársainak, s ezt milyen társadalmi és gazdasági hatások szűkítették, vagy tágították időről időre.

Czászi Irén
RUPERT ANTAL EGRI KÁDÁRMESTER GÖRE-HORDÓI

Császi Irén etnográfus, szakképzettségét a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán 1992-ben szerezte. 1987–1989 között segédmuzeológus a hajdúszoboszlói Bocskai István Múzeumban, 1989–1991 között múzeumvezető a berettyóújfalui Bihari Múzeumban. 1991-től az egri Dobó István Vármúzeum néprajzos muzeológusa, majd főmuzeológusa, később megbízott osztályvezetője, 2016-tól kiállítási koordinátora. 2000–2005 között óraadó az Eszterházy Károly Főiskola Közművelődés szakán, valamint 2010–2012 között a Kulturális örökség szakán. 2009-től a Szellemi Kulturális Örökség megyei referensi feladatkörét látja el. Néprajzkutatóként foglalkozik a népi vallásosság, (szakrális kisemlékek, búcsújárás, népi ájtatosságok) a népszokások és a népi gyermekjátékok, gyermekfolklór területeivel. Több kutatási programban vett részt: Gömör-kutatás, Heves népéletének kutatása, Tradíció és továbbélés, Népművészeti örökségünk – Heves megye, Az egri hóstyák, Tisza-Tarna-Rima mente öröksége. Gondozza és gyarapítja a Dobó István Vármúzeum Néprajzi gyűjteményén belül a kerámia, bútor, kismesterség és játék gyűjteményeket, az Egri Néprajzi Adattárat.

Rupert Antal kádármester 1879-ben született Devecseren. Szőlészeti és borászati iskolát végzett és a kádármesterséget is kitanulta. 1908-ban az egri szeminárium birtokán szőlőtelepítő volt. Később pincemester, majd önálló iparos, s legnagyobb kádárüzem birtokosa lett Egerben. Több ipari kitüntetést, elismerést is kapott. Műhelye Egerben, a mai Rákóczi út 6. szám alatti területen állt.

A Dobó István Vármúzeum néprajzi gyűjteménye 2 db díszesen faragott, tojás-ovális formájú, 494 literes hordót őriz Rupert Antaltól, melyek az 1922 évi Budapesti Országos Szőlő- és Borgazdasági kiállításon aranyérmet nyertek. A hordók középpontjában díszítő faragással Gárdonyi Géza népszerű 1895-től megjelenő Göre-könyveinek figurái jelennek meg, Körülöttük szőlőfürtök, szőlőlevél indák és jellegzetes Göre idézetek olvashatók: „Bolond azs aki tebbet dolgozsik mint amennyit musaj.” „Szép asszony mög az bor mögvigasztal mindönkor.” A hordófenék díszítő faragásait az egri Tajthy Kálmán faszobrász készítette. Rupert Antal kádárüzemét, Tajthy Kálmánnal készült közös munkáit a családi visszaemlékezések és megőrzött dokumentumok, rajzok, fotók feltárásával mutatja be a tanulmány.

Zábrátzky Éva
Holló Valéria és a népi iparművészet

Zábrátzky Éva Miskolcon született. Néprajzkutató főmuzeológus. Egyetemi tanulmányait a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi, illetve Állam- és Jogtudományi Karán végezte, 2002-ben etnográfus, muzeológus, 2006-ban jogász diplomát szerzett. 2002-től a Dobó István Vármúzeum néprajzos muzeológusa, 2004–2006 között a Hatvany Lajos Múzeum néprajzi gyűjteményének felügyeletét is ellátta. 2012-től a Dobó István Vármúzeumban a néprajzi textil- és viseletgyűjtemény felelőse, Bakó Ferenc néprajzkutató hagyatékából létrehozta a Bakó Adattárat. Heves megye területén a működési engedéllyel rendelkező tájházak szakmai felügyeletét látja el. 2016–2017 megbízott gyűjteményi osztályvezető. Jelenleg digitalizálásért felelős csoportvezető. Érdeklődési területei: folklór, népi kézművesség, kisiparok, népviseletek, tudománytörténet.

A Dobó István Vármúzeumban 2022 tavaszán nyílt meg az a kiállítás, amelyben Holló Valéria műgyűjtő, műkereskedő és iparművésznő életét, és az általa létrehozott gyűjteményt mutatjuk be. Férjével, Szegedy-Maszák Györggyel közösen egy olyan népművészeti anyagot gyűjtöttek össze, ami a két világháború közötti Magyarország egyik legjelentősebb ilyen jellegű tárgyegyüttese volt.

A gyűjtő és a kereskedelmi tevékenység mellett Holló Valéria saját maga is megtanult számos hímzés, fonás és szövéstechnikát, illetve a szűrszabó mesterséget is. Iparművészként alkotói pályázatokon, kiállításokon vett részt. Alapító tagja volt a „Háziipari és Gazdasági Hitelintézet Rt." cégnek, melynek céljai között szerepelt a háziiparosok hitellel való ellátása, háziipari alapanyagok vétele és eladása, háziipari munkálatok szervezése.

A népművészeti alkotókkal szoros kapcsolatot ápolt, a népművészeti boltjában egy idő után már elsősorban hiteles másolatokat árult, a régi darabokat megtartotta saját gyűjteménye számára. Számos ügyeskezű falusi népművész felfedezése az ő nevéhez kötődik, számukra folyamatos megrendeléseket adott. A gyűjtőutak során felfedezték a magyar pásztorművészet kimagasló mestereit, Somogy megyében idősebb Kapoli Antalt és fiát, akik magas színvonalon művelték a fafaragás különböző technikáit. Holló Valéria 1930–1942 között készült szarusótartókat, tülköket, fából faragott botokat, díszdobozokat vásárolt a két Kapolitól. Herczeg Mihály nógrádi, Breglovics Kálmán pölöskei és Soós Lajos Zala megyei faragópásztorok rendszeresen dolgoztak a népművészeti mintabolt számára. Valamennyien a népművészet mesterei cím elismerésben részesültek az 1950-es években.

Volt olyan időszak, amikor 60–80 háziiparosnak adott munkát, hímzéseket, szőtteseket, fafaragásokat, fazekasmunkát készíttetett eladás céljából. 

Egyes alkotók idényjellegűen hímeztek, pl. a sárközben főkötők hímzésével foglalkoztak, városi vásárlók, gyűjtők megrendelésre terveztek, hímeztek. Az 1930-as években már a népi iparművészet kezdete bontakozott ki. Ebben a folyamatban Holló Valéria tevékenyen részt vett. Erről a hímző asszonyokkal, ügyes kezű népművészekkel folytatott levelezés tanúskodik, melyről Viski Károly is említést tesz a gyűjteményt értékelő leírásában 1944-ben. Nemcsak textilmásolatokat készíttetett, hanem bútormásolatot is, legfőképpen székeket. Györffy István javaslatára Blahut Antal asztalosmesterrel dolgozott. 

Budapesten személyesen kereste fel a középiskolák rajz és kézimunka tanárait, arra bíztatva őket, hogy a népművészetet alkalmazzák az oktatás során. 

Holló Valéria üzletét, gyűjtői és iparművészeti tevékenységét az 1950-es államosítás derékba törte. Az üzletet államosították, gyűjteményt lefoglalták, egy része az egri múzeumba került. A Dobó István Vármúzeum „Magyar minta – Holló Valéria” című kiállításával tisztelgett az életműve előtt.

Bécsiné Gárdonyi Éva – Sz. Király Júlia
Gárdonyi Géza eltitkolt felesége és legkisebb gyermeke

Bécsiné Gárdonyi Éva 1950-ben született Ózdon. 12 éves kora óta él Győrben. Itt érettségizett a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban. Élethivatásként a pedagógus pályát választottaa. Munka mellett tanítói, tanári majd művelődési és felnőttképzési menedzseri okleveleimet a Győri Tanítóképző Intézetben, a Pécsi Tanárképző Főiskolán és a Pécsi Tudományegyetemen szerzett. 37 éves pedagógusi pályája utolsó 20 évében a 2007-es nyugdíjazásáig egy győri általános iskola igazgatójaként dolgozott. 

Középiskolásként ismerte meg férjét, Gárdonyi Gézát, akivel 1969-ben házasságot kötöttek. Ő az édesapjával élt együtt. Így lett ő is a Gárdonyi család tagja. Kislányuk 1974-ben született. Apósa 1982-ben hunyt el, addig közös háztartásban éltek. Tőle tudja, hogy édesanyja – az író Gárdonyi felesége – férje minden levelét és házasságuk iratait megőrizte. Halála után ezek az iratok apósára, majd férjére maradtak. Férje halála után (1987) ő lett az anyag őrzője.

Sz. Király Júlia diplomáit az Egri Tanárképző főiskolán – magyar-történelem szakos általános iskolai tanár (1983–1987) – és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen – irodalomtörténész–középiskolai irodalomtanár (1993–1996) – szerezte. 1988-ban került a Dobó István Vármúzeumba múzeumpedagógusként. 1996 óta irodalomtörténész muzeológusként dolgozik. A legfontosabb feladata a Gárdonyi-gyűjtemény, valamint az egri és Heves megyei irodalomtörténeti anyag tudományos feldolgozása. Kiállításokat rendezett Gárdonyi Gézáról, Bajza Józsefről, Vitkovics Mihályról, Apor Elemérről, Kálnoky Lászlóról, az egri egyházi irodalomról. Több nagyszabású, a Dobó István Vármúzeum által rendezett kiállításban közreműködött az irodalmi anyag reprezentálásával. A Gárdonyi-gyűjteményhez és a 2021-ben átadott Gárdonyi-kerthez kapcsolódóan számos múzeumi közművelődési és múzeumpedagógiai programot tervez és szervez. Ez utóbbiak közül három projekt is Múzeumpedagógiai nívódíjban részesült. Munkáját 2013-ban a Gárdonyi Emlékbizottság Gárdonyi Emlékéremmel, 2014-ben Eger Város Önkormányzata Kiváló Munkáért díjjal jutalmazta.

2022-ben kereste meg a Dobó István Vármúzeumot Bécsiné Gárdonyi Éva, Gárdonyi Géza negyedik gyermekének leszármazottja. Tudjuk, hogy Gárdonyi Géza Egerben nyugszik, de az, hogy Gárdonyi Géza feleségét Győrben temették el, még a városban sem közismert tény. Sem az, hogy ma is a győriek közt él a Gárdonyi unoka felesége és lánya, és hogy a mai Tihanyi úton álló „hétemeletesben” a 80-as évek elején még ott lakott a Láthatatlan ember írójának megkérdőjelezett származású fia és unokája. A Győr-szigeti síron ennyi áll: „Gárdonyi család”. A sírt csak az látja meg, aki keresi. Itt nyugszik Gárdonyi Géza író felesége, mellette megbélyegzetten született legkisebb fiuk, menyük és unokájuk.

Úgy tartják, az író házasságából nem maradt fenn levél, mert Gárdonyi mindet elégette. Hatalmas kíváncsiság övezte hajdan ezt a házasságot, de azóta sem gondolta senki, hogy a feleség is őrzött leveleket, amelyek ma egy albumban sorakoznak a győri társasház első emeletén. Bécsiné Gárdonyi Éva többéves munkával rendszerezte az anyagot, most pedig úgy döntött: megvédi apósa és az író feleségének emlékét, akikről kedvezőbb képet festhetnek ezek a források. Írása elsősorban személyes visszaemlékezés. Ami a tanulmány különlegességét adja, hogy tartalmazza a levelek betűhív átírását, illetve több levélről fotó is közlésre kerül. A levelek bepillantást engednek egy szerencsétlen frigy történetébe és árnyalják az író házasságáról kialakított képet.

H. Szilasi Ágota
Műtörténet
Árpád fejedelemmé választása, 1854 – Kovács Mihály (1819–1892) festménye alapján készült litográfia

H. Szilasi Ágota Salgótarjánban született. Művészettörténész fő-muzeológus. Az egri tanárképző főiskolán végzett rajz-földrajz szakon, majd 1997-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Művészettörténet szakán szerzett diplomát. Pár év tanítás után a salgótarjáni Nógrádi Történeti Múzeum munkatársa, majd 1993-tól az egri Dobó István Vármúzeum művészettörténésze lett. A képző- és az iparművészeti gyűjtemény gondozása mellett számos kiállítást rendezett, illetve nyitott meg (külföldön is), és a hozzájuk kapcsolódó szakmai kiadványokat szerkesztette. Szakmai zsűrik rendszeres résztvevője. 1994 óta az egri Országos Akvarell Biennálék / Triennálék kurátora. 2008–2012 között a hatvani Hatvany Lajos Múzeum igazgatója. 2013-tól koordinálja a Zsinagóga Galéria / Ziffer Sándor Galéria szakmai működését. 2016-tól a vármúzeum tudományos kiadványaiért felelős koordinátor, a tudományos kötetek szerkesztője. 2020 nyarától a Gyűjteményi osztály vezetője. 2001 óta megbízott oktatóként művészettörténetet tanít az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem és jogelődjei Vizuális Művészeti Intézetében és a Történettudományi Intézetében. Kutatási területe a 19–20. századi, illetve kortárs művészet, kiemelten a festészet, valamint helytörténet, újabban az interdiszciplinaritás érdekli. Az MAT Miskolci Területi Bizottsága Művészettörténeti csoportjának tagja. Több tudományos kutatásban vett részt (pl.: Dél-Heves). Földi Péter, Nagy B. István... festőművész, Bóna Kovács Károly szobrászművész monográfusa. Publikációi, tanulmánykötetekben és művészeti szakfolyóiratokban jelennek meg éves rendszerességgel. Önálló, ill. társszerzős kötetei (4 db) a Dobó István Vármúzeum gondozásában jelentek meg. 2002 óta a Szabad Szalon Művészeti Egyesület elnöke. Pro Agria díjas (2020)

Kovács Mihály (Abádszalók, 1818 – Budapest, 1892) festőművész – akinek közel százharminc festményét és rajzát őrizzük Egerben – a bécsi akadémián jeles mestereknél tanult. Itáliában élt közel hat esztendeig, ahol európai műveltségű alkotóvá vált. 1848-ban a forradalom hírére hazajött, de a szabadságharc leverését kövező években kevés megrendelésre számíthatott. Egerben mégis pártolókra, sőt barátokra talált, így 1849-től itt élt 1854-ig. Munkásságának ehhez a korai szakaszához köthető a dolgozat témáját inspiráló mű, mely a magyarországi romantika legmarkánsabb műfajának, a történeti festészetnek egy korai remeke, s mely meghozta alkotója számára a sikert és a hazai művészeti élet ünnepelt festőjévé avatta. A Dobó István Vármúzeum gyűjteményébe került litográfia egy 1853-ban Egerben készült festmény alapján készült, mely Tárkányi Béla – Kovács Mihály barátja – hagyatékával került a Nemzeti Múzeumba, de a második világháború idején megsemmisült. Már a története – a megszületésétől a pusztulásig – is kalandos, de a képtéma utóélete is jelentős kultúrtörténeti aspektusokat hordoz egészen az 1854. február 15-i Pesti Műegyleti kiállításon történt bemutatásától a millenniumi ünnepségekig. Árpád pajzsra emelésének jelenete a magyar vezér- s királyválasztás ősi hagyományát állította a nézők elé a meg nem választott és meg nem koronázott Ferenc József önkényuralma idején. A Bach-korszak légkörében nyilván politikai felhangjai volt. A korabeli sajtó, valamint Kovács Mihály és Tárpányi Béla levelezése ad hiteles képet e mű történetéről. A kompozíció népszerűségének jeleként ráfestették óraképekre, iskolai tablót készítettek belőle, felhasználták még a tajtékpipák díszítésénél is, de központi csoportozata a Millenniumi ünnepségek plakátjára, emlékérmeire is felkerült 1896-ban – a kép utóéletérők egy következő tanulmány számol majd be. 

Boros Lili
Vizuális és szöveges narratíva Lesznai Anna A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban című mesekönyvében

Boros Lili PhD 1979-ben született, művészettörténész, kurátor, egyetemi oktató. 2015 óta az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem főállású oktatója, a Vizuális Nevelés- és Művészetelméleti Tanszék vezetője, A Művészeti Kar megalakulása óta dékánhelyettese, független kurátor. Legutóbbi kiállításai: Drozdik Orshi: A fénykép és a szerelmes vers 1975–1995 (Mai Manó Ház, 2022), Asztalos Zsolt: Emlékmodellek (BTM Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár, 2020–21). Az ELTE Bölcsészettudományi Kar óraadója, a Szemiotika MA képzés keretein belül a Semiotics and New Art History és a Visual Text Interpretation című kurzusokat tartja. 2008-tól rendszeresen jelennek meg írásai a hazai szaksajtóban, számos szakdolgozat konzulense és bírálója, kiállítási katalógusok, tanulmányok szerzője. Kutatási területe az irodalmi és képzőművészeti hagyománykövetés és -értelmezés, a műalkotások önreferencialitása a modern és kortárs képzőművészetben.

Az írás Lesznai Annának az általa illusztrált meseszövegeit vizsgálja a képi és szöveges narratíva módozatainak meghatározása érdekében. Kitér a térábrázolásra, a kert ábrázolásának képzőművészeti hagyományaira és azonosítja a vizuális történetelbeszélés monoszcenikus jellegét. A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos tündérországba című mese szövegében a nézőpont- és helyváltásokon keresztül létrejövő, a valóság és fikció közötti állandó határátlépést, a metalepszist emeli ki, melyet a képtáblák a közeli és távoli nézőpont alkalmazásával, de kevésbé rendszerszerűen követnek. A térbeli változásokon keresztül rajzolódik ki a cselekvő „én”, a képzeletben és belső helyszíneken megtett útja: az elbeszélés során az imaginatív térben létrejövő „én” megteremtésének folyamatát követhetjük nyomon. A kis pillangó...-ban a vizuális és szöveges narratíva, a felhasznált toposzok és motívumok, valamint a síkszerűséget és ornamentális rendszert megteremtő vizuális elemek vizsgálatával Lesznai Anna művészetének értékeléséhez, hagyománykövetéséhez és modernizmushoz való viszonyának tisztázásához járul hozzá a tanulmány.

Tóth Gréta
ÖRÖKTELEN ÖRÖKSÉG – KONDOR BÉLA HATVAN KÖRNYÉKÉT BEMUTATÓ LAPJAI A HATVANY LAJOS MÚZEUM GYŰJTEMÉNYÉBEN

Tóth Gréta 1997-ben született Gyöngyösön. Középiskolai tanulmányait Egerben végezte. 2020-ban szerzett képzőművészeti-elemző végzettséget a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képzőművészet-elmélet Tanszékén, jelenleg az ELTE Művészettörténeti Intézetének mesterszakos hallgatója. 2021 óta múzeumpedagógusként, 2023 óta művészettörténész-muzeológusként dolgozik a Hatvany Lajos Múzeumban. 

1975-ben került a Hatvany Lajos Múzeum gyűjteményébe az a „Heves megye felszabadulásának 15. évfordulójára” címet viselő grafikai mappa, amelyben öt, a hevesi járást bemutató rézkarc szerepel Kondor Bélától. A Gyöngyösön épülő húsüzem, a petőfibányai munkások vagy az ecsédi kőfejtők mindennapjai, nem olyan témák, amelyek kifejezetten jellemzőek lennének Kondor életművére. A Heves megyei községekben élők mindennapjai mindaddig kívül estek a művész érdeklődésén. Mi történt tehát? Hogyan születtek ezek a lapok? Milyen szándékkal készültek? Ahhoz, hogy kérdéseinkre választ kapjunk, némileg vissza kell mennünk az időben és megvizsgálni, milyen hatással volt ez a bizonyos „felszabadulás” a magyar grafika történetére.