Bakó Ferenc a Műemlékvédelmi Panteonban

2021. 09. 14.

Örömmel adjuk hírül, hogy az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága 2021. szeptember 10-én a műemlékvédelem jeles képviselőjét, Bakó Ferenc egykori múzeumigazgatót a Műemlékvédelmi panteonba emelte. Bakó Ferenc a magyar múzeumügy jeles személyisége, 1952 és 1979 között volt a Dobó István Vármúzeum igazgatója. A Panteon tablóján az alábbi életút olvasható:

1917. augusztus 28-án született Nagyváradon. Édesapja kalapos mester volt, talán ennek is köszönhette, hogy különösen vonzódott a kismesterségek képviselőihez. A család a Trianon utáni időszakban költözött Egerbe, itt is érettségizett 1935-ben. Történelmet és földrajzot tanult a Pázmány Péter Tudomány Egyetemen, majd 1941-ben muzeológusi bizonyítványt szerzett a Néprajzi Múzeumban. 1942–44 között a hadseregben szolgált, az amerikai hadifogságból 1947-ben szabadult. 1947–1950 között a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozott. Innen küldték 1950-ben Sárospatakra, ahol a várban megalapította a Rákóczi Múzeumot. 1952 év végén Egerbe helyezték, ahol élete fő műveként a Heves Megyei Múzeum létrehozásában játszott főszerepet.

 

Négy fő kutatási területen dolgozott: foglalkozott a népi építészettel, a népszokásokkal, a palócság néprajzával, és a kismesterek szokásaival.

1955-ben alakult meg az a kutató csoport, ami Heves megye műemléki topográfiáját állította össze. Gyakorlatilag minden, ami a megye népi építészetéről a kötetbe került, Bakó Ferenc munkája volt.

A háromkötetes mű első kötetében „Település, népi építkezés” címmel írt 30 oldalas tanulmányt az egész megye népi építészetéről, majd településenként írta le a népi építészeti értékeket, a település fejlődését és a jellemző házak elhelyezkedését. Mire mind a három kötet elkészült, a régió népi építészetének összes részterületén eredményes kutatómunkát végzett.

Megfigyelései pontosak voltak, és határozottan jó irányba terelték a terület népi építészetének tudományát. A műemléki topográfia szűkebb közönségnek szóló munkáját 1978-ban egy népszerű, 5800 példányszámú műben is megismételte, a „Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén” címmel.

Fontos része volt a tudományos megfigyeléseknek a jelentős épületek védelme, megőrzése. Így került műemlék tábla a parádi palóc házra, az átányi Kakas-házra, a nagyrédei zsellérházra, a mikófalvai Göböly-házra, a kovácsműhelyre Verpeléten, a noszvaji gazdaházra, az abasári zsellérházra és még számos más épületre. Így lett műemlék egy szomolyai barlanglakás is.

Bakó Ferenc szisztematikusan építette fel kutatásait. Minden évben kiválasztott egy-egy részterületet, kutatási eredményeit az év tudományos publikációi tartalmazták. Így az 1966-os 3. évkönyvben jelent meg a „Mikófalva. Adatok a magyar csűrös-kertes települések ismeretéhez” című munkája. „A faépítkezés emlékei Heves megyében” írása az ötödik évkönyvben látott napvilágot. 1969-ben jelent meg a „Népi építkezés Eger környékén a XVIII. század derekán” című tanulmány, és a Heves Megye Műemlékei című könyv első kötete.

1970–71-ben jelent meg a „Kőházak és barlanglakások Észak-Hevesben”, 1972-ben „A föld és tégla falazat az északmagyarországi népi építkezésekben” című munkája, mely a megyei múzeum 10. évkönyvének volt része.

973–74-ben az „Északmagyarországi parasztházak tüzelőberendezésének történeti előzményei” című írása jelent meg, az 1975-ös kötetben pedig „A parasztház alaprajzi fejlődése Észak-Magyarországon” címmel írt tanulmányt.

1977-ben a Borsodi kismonográfiák 3. kötetében jelent meg a „Bükki barlanglakások” című munkája.

1984-ben a Herman Ottó Múzeum két kötetében jelent meg két publikációja, 1985-ben „Népi kőépítkezés a Kárpát-medencében” címmel jelentetett meg cikket az Egri múzeum XXI. kötetében.

A népi építészet mellett a helyi népszokások, a palócság és a mesteremberek életmódja jelentette kutatásainak fő irányát. Különös figyelmet szentelt a különböző népcsoportok szokásainak, például a megyében élő szlovákoknak. Behatóan foglakozott a Magyarországról Kanadába vándorolt emberekkel is. Bakó Ferenc 1979-ben ment nyugdíjba, de a tudományos munkát haláláig, 1998-ig végezte.

 

Műemlékvédelmi Panteon, 2021