Ákos vitéz

Hat esztendős voltam mindösszesen, mikoron a kutya török népe megprédálá falumat. Atyám ott esett el a pogány éles pengéjétől, édesanyámat pedig rabságra hurcolták az átkozott ebhitűek. E kegyetlen veszedelem után bosszút fogadtam, s egész életemet a pogány elleni küzdelemnek szentelém.

Először szabad hajdúként jártam a Felföldet, majd íratos hajdúként kerültem Eger híres várába, hol kitanultam a fegyverforgatás minden csínját-bínját. Az jó és nemes Dobó István kapitány uram parancsnoksága alatt védém a várat és a Hontot. Az 1552. esztendő nagy ostromának idején magam is a falakon állottam, s kedvenc muskétámból oly serényen etettem ólommal a kutya pogányt, hogy az Úristen is megsegíté szorgalmatos munkámat.

E napok emlékére, békés időkben is nagy kedvvel mutatom be a várba látogató uraknak és hölgyeknek a különféle tűzszerszámokat. S ha úgy tetszik nekik, a szál- és hidegfegyverek tudományában sem vagyok híján tapasztalatnak. Kegyelmetek, ha erre vetődnek, nagy örömmel beszélek mindenről, mi harcos idők emlékét idézi.