Az Egri vár története - röviden

2021. 04. 30.

A magyar államalapítás idején egy udvarház és kápolna épült az Eger patak fölé magasodó domb tetejére. Az udvarház a század folyamán még egy lakótoronnyal bővült ki. A XI. század második felében ide költözött be Liduinus, a terület püspöke, miután korábbi székhelyét, Bihar várát előbb a besenyők, majd a kunok elpusztították. Hamarosan a Magyar Királyság egyik legjelentősebb püspöki központjává vált. A XI–XII. század fordulóján kezdtek hozzá a román stílusú székesegyház, püspöki kápolna és palota építéséhez a királyi udvarház mellett. A katedrális és mellette a káptalani kerengő, valamint a püspöki palota épületegyüttese száz év alatt, Katapán püspök korára készült el. Már a befejezett templomban temették el 1204-ban az Egerben elhunyt Imre királyt. A XIII. század elején a székesegyháztól és kerengőjétől nyugatra felépült a kváderkő falakkal övezett, négyzetes alaprajzú püspökvár.

A tatárjárás során az egri püspöki központ súlyos károkat szenvedett. A katedrálist és a püspökvár újjáépítését Lampert püspök kezdte meg a XIII. század második felében és a XIV. század elején utódai fejezték be. A vár északnyugati sarkába püspöki lakótorony épült. A XIV. század közepén Dörögdi Miklós püspök kibővítette a székesegyházat egy nyugati toronypárral és egy gótikus, szentélykörüljárós, kápolnakoszorús szentéllyel. A várban új palotákat emelt és az egész dombot egy hosszú kőfallal övezte, amely már a püspöki központ körül épült városrésznek is védelmet biztosított. A XV. század első felében Rozgonyi Péter püspök a székesegyháznak a tatárjárás idején elpusztult vagy megsérült kápolnáit építtette újjá. A XV. század közepén dúló polgárháború harcaiban a székesegyház és a vár is megsérült. A károkat hamarosan kijavították, és Mátyás király uralkodása alatt Beckensloer János püspök teljesen újjáépítette a püspöki palotát, Nagylucsei Orbán, Bakócz Tamás és Estei Hippolit püspökök pedig egy új, későgótikus szentélyt építtettek a székesegyházhoz. Időközben a vár erődítéseit is korszerűsítették, bővítették.

A mohácsi csatát követő polgárháború idején újabb erődítési munkák indultak, főleg a vár keleti oldalán. Buda 1541. évi eleste után Perényi Péter koronaőr csapatával rajtaütött a vár őrségén és elfoglalta azt. Az ostrom során tűz ütött ki, amely elhamvasztotta a székesegyház és a paloták tetőzetét és a várban álló házak nagy részét. A tűzvész után Perényi várnagya, Varkoch Tamás Alessandro Vedani építőmesterrel hozzáfogott a vár erődítményei modernizálásához. Perényi Péter 1548-ban adta vissza a várat Oláh Miklós püspöknek és Ferdinánd királynak, akik Dobó Istvánt nevezték ki az erődítmény élére. Dobó helyreállította az 1541-es tűzvész okozta károkat, és folytatta a védőművek kiépítését. E munkáknak is köszönhető, hogy 1552-ben a védők eredményesen szállhattak szembe a török túlerővel. A történteket a kor jeles énekmondója, Tinódi (Lantos) Sebestyén már pár hónappal az ostrom után versbe foglalta, és egész Európában elterjedt a híre a hősi helytállásnak.

Az ostrom utáni években lázas munka folyt a vár helyreállítása érdekében: a várfalakat újjáépítették és megerősítették, valamint új bástyák és belső épületek készültek. 1569-től a várépítkezés irányítását Ottavio Baldigara hadmérnök vette át, aki egy korszerű erőd terveit készítette el, amely azonban csak részlegesen valósult meg.

1596-ban a török szultán serege bevette az egri várat. Az ostromban a bástyák súlyos károkat szenvedtek, amelyeket a törököknek csak évtizedekkel később sikerült helyreállítaniuk. Az egri vár birtokában a hódítók új vilájetet szerveztek, amely a hódoltság egyik legjelentősebb tartománya lett.

A keresztény csapatoknak 1687-ben sikerült kiűzniük a törököket. A védőművek ekkor már menthetetlenül elavultnak számítottak. 1702-ben a külső várat le is bontották. A megmaradt belső vár katonai jelentőségre utoljára a következő évben kitört Rákóczi-szabadságharc idején tett szert. Az erősség kétszer cserélt gazdát, 1705-ben a kurucok foglalták el a várat, akiktől a császáriak csak 1710-ben szerezték vissza.

A katonaság kiköltözése után 1783-tól a püspökség hozzáfogott a várfalak és a bástyák, valamint a belső épületek, köztük a székesegyház és a paloták lerombolásához. A pusztításnak csak Pyrker János László érsek vetett véget, aki elsőként figyelt fel a vár történeti értékeire. Az első régészeti feltárásra csak az 1860-as években került sor, de a munka elakadt, miután a várat az egyház újra átadta a katonaságnak.

A középkori püspökvár és a koraújkori erőd maradványait ma már jobbára csak a XX. századi régészeti kutatások nyomán ismerhetjük. Az 1920–1930-as évekbeli előzmények után az 1950-es évektől az 1980-as évekig töretlenül haladó ásatások azonban jó ideje szüneteltek, az utóbbi évtizedekben csak kisebb szórványos kutatásokra volt lehetőség. Az újabb ásatások a vár tervezett rekonstrukciójával kapcsolatban 2016–2017-ben indultak meg.

 

Buzás Gergely írása alapján