Emlékhelyek napja a Dobó István Vármúzeumban - 2026

Idén 11-ik alkalommal rendezik meg az emlékhelyek napját, a Nemzeti Örökség Intézete szervezésében. Jelenleg huszonegy nemzeti emlékhely, továbbá egy kiemelt nemzeti emlékhely található az országban, amelyek egyike az Egri vár.

Eger várába idén is eljött az Emlékhelyek napja, immáron tizenegyedik alkalommal. A program a várban található emlékhelyekre, azok történelmi jelentőségére hívta fel a figyelmet. Az eseményt Novákné Mlakár Zsófia igazgatóasszony beszéde nyitotta meg 10:30-kor a Nemzeti Emlékhely sztélénél - Cipóosztó ház mellett, melyet ünnepélyes zászlófelvonás és díszlövés követett.

Ezt követően az Egri vár vitézeivel és az Egri Vitézlő Oskolával sétálhattak le a résztvetők a Valide Sultan Hamam megnyitójára. Az eseményre 11 órakor került sor, ahol köszöntőt mondott Vágner Ákos, Eger Megyei Jogú Város polgármestere, illetve a kiállításról nyújtott tájékoztatást a Vármúzeum igazgatója.

valide rom  

 

A megnyitót követően Rákóczi Gergelyhez, a Dobó István Vármúzeum régészéhez csatlakozhattak az érdeklődők egy ingyenes kurátori tárlatvezetésre, majd 14 órakor az Egri vár vitézeivel volt lehetőség elmerülni a fürdő rejtelmeiben. 

A nap folyamán több időpontban indultak tárlatvezetések, melyek során a várról és annak fontos alakjairól, legendás hőseiről hallhattak az érdeklődők. Az eseményt az Egri vár vitézei által demonstrált fegyverbemutatók színesítették.

A vár az interaktív programok kedvelőiről sem feledkezett meg, ugyanis az Egri Vitézlő Oskola kitelepülése egész napos lehetőséget nyújtott a középkori fegyverek, gyógynövényhasználat és orvoslás megismerésére.

Az Emlékhelyek napja tehát alkalmat adott tanulásra, elmélkedésre, de nem utolsó sorban kikapcsolódásra, amit a nyugodt környezet és a történelmi miliő biztosított.

 

De mit is kell pontosan tudnunk a Valide fürdőről?

Az eredetileg 17. század elejéről fennmaradt emlékhely neve is jelzi, hogy a Szultán anyjához tartozik. A kor fürdői nem csak tisztálkodási és kikapcsolódási, de kapcsolattartási funkciót is elláttak, így amikor végigjárjuk helyiségeit, lehetőségünk van elmerengni azon, vajon miről diskurálhatott itt a kor embere. A kiállítás új tablókkal és egy animációs filmmel gazdagodott, melyeknek segítségével részletesebb betekintést nyerhetnek az érdeklődők a kor fürdőkultúrájába.

Várjuk szeretettel az érdeklődőket az ingyenes kiállításmegnyitóra, ahol többet megtudhatnak a török kori fürdőkultúráról és páratlan emlékéről, a Valide Sultan gyógyfürdőről.