HONFOGLALÓ MAGYAROK 9–10. század – 13. vitrin

Amint az közismert, honfoglaló elődeink közül a legtöbben 895-ben lépték át a Kárpátok vonulatait, az ezt megelőző egy-két évtizedben pedig kisebb csapataik révén tarthatták a kapcsolatot a Kárpát-medencében élő népcsoportokkal. Az elmúlt évek kutatásai igazolták, hogy az Urál térségi őshazát csak a 9. század első felében hagyták el őseink, ezért a korábban feltételezettnél rövidebb vándorlási időszak valószínűsíthető. A „magyarként” értelmezhető, Kárpát-medencén kívüli lelőhelyek közös jellemzői a hasonló ornamentikájú övveretek, fülbevalók, rozettás lószerszámveretek és a halotti szemfedők. A történeti forrásokból tudjuk, hogy a 8–9. század fordulójától a Kárpát-medence nyugati részén a frankok behódoltatták, illetve visszaszorították a korábbi avar lakosságot, a Dunától keletre pedig a 830-as évekbeli bolgár támadások jelenthették az avar hatalmi elit megszűnését, átalakulását. Az utóbbi évtizedekben az Alföldön egyre nagyobb mértékben kimutathatók a 10. századot is megélő avar közösségek települései. A Mátra az avar kor alatt és után úgy tűnik határvonalat képezett a különböző népcsoportok között. Míg a Mátra déli oldalán az avar, később a magyar közösségek telepedtek meg, addig a Mátra északi oldalán részben szláv közösségekkel számolhatunk.

A 10. századi Heves megyei leletek nagy része a honfoglalók Közép-Tisza-vidéki területi csoportjához tartozik. A megyénkben Besenyőtelek, Dormánd, Erdőtelek, Heves vagy Tiszanána területén feltárt leletek ugyanahhoz a leletkörhöz tartoznak, amelyet a kétpói „törzsfői” leletek, a díszített, vagy díszítetlen tarsolylemezes sírok, valamint a Nagykörűn és Tiszanánán megtalált arany ruhadíszes temetkezések fémjeleznek. A honfoglaláskori temetőkön belül a sírok sorokba, olykor csoportokba rendeződtek. Az előkelő halottak sírjaiban a lenyúzott, csak a koponyát és a lábszárcsontokat tartalmazó lóbőr és a lószerszám is helyet kapott. A lószerszámokon belül a zablák többsége az egyszerű, kétkarikás csikózabla volt, a kengyelek nagy része pedig a körte alakú típusok közé tartozik. A sírgödörben a halottat arccal keletnek fordították. Az elhunytakat díszruhájukban fektették a sírba. A férfiak mellett többnyire a fegyvereiket, a nők mellett pedig az ékszereiket találják meg a régészek. A női viselet jellegzetes kiegészítői az S-végű hajkarikák, a nyak- és karperecek, valamint a ruhadíszek. Gyűjteményünk egyik leghíresebb darabja, az aldebrő–mocsárosi préseltlemezes, aranyozott ezüstből készült hajfonatkorongpár mitikus állatalakot ábrázol, és az elsőrangú ötvösmunkák közé sorolható. A honfoglaló magyarok sírjaiból előkerült edényeket általában a korszakra jellemző egyenes- és hullámvonal kötegekkel díszítették.

A 10. századra viszonylag kevés települést lehet keltezni. A korszakban használt falvak egy része már a 8–9. századtól lakott volt. A jelenlegi Heves megye a 10. században feltételezhetően Örs vezér szállásterülete lehetett. A Kézai Simon által Örs Sajó-menti birtokaiként leírt északkelet-magyarországi régió lehetett később Aba comes (ispán) megyéje. A nagy kiterjedésű, Újvárnak nevezett megyéből alakult ki a későbbi Heves, Sáros és Újvár megye is. A térség jelentőségére utal az államalapítás korában, hogy Aba Sámuel ispáni rangjával beházasodhatott az Árpád-házba. Ő birtokolta a nádorispáni rangot, amely akkoriban a legelőkelőbb személy az ispánok között, a király után a második ember az országban. Köztudomású, hogy 1041-ben ő lett az első választott magyar király.