GEPIDÁK 5–7. század – 11. vitrin

A rómaiak hiába adtak segítséget, a szarmatákat a germán törzsektől védő, Alföldet átszelő, több részből álló Csörsz-árokrendszer hosszabb távon nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A 4. században újabb népmozgások indultak, amelyek eredményeként az 5. század középső harmadában a hunok hatalmuk alá hajtották a szarmatákat. A hun korban Heves megyében a korábbi szarmata telepek zöme használatban maradt. A szarmaták is éppen úgy a hunok segédnépei közé kerültek, mint sok más, kisebb-nagyobb germán vagy keleti eredetű törzs vagy népcsoport. A 400-as évek első felében a Kárpát-medence tehát etnikailag igencsak vegyes képet mutathatott.

Bár Attila hódítása békésen zajlott, a hunok uralmát megdöntő gepidákról ez már nem mondható el. Az 5. század közepétől felégetett és elpusztított szarmata települések ismertek. Ennek kísérőjelenségeiként értelmezhetők a korszak településein megjelenő, gödörbe dobott holttestek is. Bár a germán gepidák nagy pusztításokat vihettek végbe, a teljes szarmata népességet nem mészárolták le, hagyatékuk a népvándorlás korának későbbi fázisaiban is kimutatható. Az 5. század közepén, a hatalomváltás után a Kárpát-medence két germán eredetű népcsoport fennhatósága alá került. A Dunántúlt, az egykori Pannonia provinciát a langobardok, a Dunától keletre található területeket pedig a gepidák birtokolták. A gepidák a Visztula vidékéről vándoroltak a Kárpát-medencébe 269 után. A Felső-Tisza és a Szamos vidékéről közel egy évszázad leforgása alatt egészen a Körösökig terjesztették ki fennhatóságukat. A 450-es évek végére pedig szinte teljes mértékben a felügyeletük alá vonták a tiszántúli és erdélyi területeket.

A gepidák Közép-Tisza vidéki temetőinek többségét az 5. század második felétől – több nemzedéken át – egészen a 6. század második harmadának végéig használták. A halottakat kelet-nyugati irányítású sírgödörbe fektették. A legelőkelőbb férfiakat teljes fegyverzettel, kétélű spathával, lándzsával, pajzzsal, az alacsonyabb rangúakat pedig lándzsájukkal, esetleg nyilaikkal együtt helyezték örök nyugalomra. Többségük mellett csat, övveret és szíjvég is található. A gazdagabb női sírokban vésett, állatábrázolással díszített fibulapárok, ezüstből tűzaranyozással készült övcsatok is előkerülnek, a szegényebbekben azonban többnyire gyengébb kivitelű, bronz utánzatok találhatók. Kiállításunkban Tarnaméráról, Kisköréről és Domoszlóról származó sírleleteket mutatunk be. A Tarnaméráról származó üvegedényeknek, valamint az aranyozott ezüst csatnak csak néhány párhuzamát ismerjük a korszakon belül. A sírlelet jól tükrözi a hun kor, valamint az azt követő időszak előkelőbb temetkezéseinek tárgyi hagyatékát. A Domoszlón feltárt magányos női sír egyik érdekessége a nyakláncra fűzött kauri csiga, amely távolsági kereskedelemre utal, és mint ilyen, valószínűleg nem volt mindenki számára hozzáférhető. A kiskörei sírokból a kor germán törzseire jellemző, mindennapos használati tárgyak és viseleti elemek kerültek elő, többek között övkészletek, edények.

Az avarok 567 tavaszán az itt élő népek felett nagy győzelmet arattak és elfoglalták a gepida királyság területét. Az avar fennhatóság alatt álló germánok alföldi falvait ettől függetlenül még később is említik a források, harcosaik a 7. század elején részt vettek az avarok hadjárataiban is. Az avar korban továbbélő, germán eredetű közösségek temetkezéseit találták meg Heves megyében Kisköre és Szihalom mellett is, a germánok településeit viszont nem igazán ismerjük.