A 19. század elején vált tömegessé a kémiai gyújtású fegyverek gyártása. A gyutacs egy vékony fémlemezből tekert henger, amibe durranóhiganyt töltöttek. Ezt a lövész oldalról, a serpenyő irányából tolta a gyújtólyukba. Az inkább már csak kis kalapácsként működő kakas a gyutacsra ütött, a durranóhigany pedig a gyújtólyukon keresztül felrobbantotta a csőben lévő lőportöltetet.

Az 1848–49-es szabadságharc idején az (1842 M) Augustin-rendszerű, elöltöltős, gyutacsos puskákat használták legnagyobb számban a császári-királyi gyalogságnál, és néhány honvédzászlóaljnál is. Hordtávolságuk elérte a 600–700 métert, de 250 méteren túl találata már nem volt halálos.