Vízkereszt - Vízszentelés, házszentelés, háromkirályok napján

Vízkereszt napjával zárul a karácsonyi ünnepkör és kezdődik a farsangi időszak. A 4. században az alexandriai keresztény közösségek Jézus megkeresztelkedésének, messiásként való fellépésének napját tisztelték benne, innen a vízkereszt elnevezés. Ekkor emlékezett meg az egyház a Jézust felkereső három királyról, Gáspárról, Menyhértről és Boldizsárról, Jézus megtalálását ünnepelték. Az egyház már igen korán a keresztelés emlékére vizet szentelt ezen a napon, s ugyancsak szokás volt a házat is megszentelni.

Az egyházi szertartások határozták meg a nap jelentőségét. A palóc területeken a római katolikus falvakban a templomból hazavitt szentelt vízzel körbeszentelték a házat, ólat, udvart, kutat, jószágokat, gyümölcsfákat, a szántóföldet. Eger környékén a szőlőt és a borospincét is.


 

A szentelt víznek mágikus ereje, gyógyító, gonoszűző, rontást megelőző szerepe volt. A fekvő beteggel is itattak egy kortyot, a beteg testrészeket is bekenegették vele. A maradékot év közben használták, sokféle baj elhárítására. A szenteltvíztartó a szobai ajtó mellett a falon függött, melyből megszentelték az ágyat, magukat, az újszülött fekhelyét, a szoba négy sarkát és imádságot mondtak. Anyaguk a bükki hutaüvegtől a cserép és porcelán tárgyakon át a pléh darabokig terjedt.

 

Szenteltvíztartó, gyöngyösi fazekas munkája, Visontán használták 1920-ig.  Ltsz. 63.53.1.2._IMG_7200

 

A víz és a tömjén szenteléséből alakult ki a házszentelés. A vízkereszti házszentelésen a pap a kántor és két ministráns gyermek vett részt. Megáldotta a házakat és a bennük lakókat, a kántor felírta az ajtóra az évszámot és a három királyok neveinek kezdőbetűjét. A háziak a szentelésért pénzt adtak, s azt a templom javára használták fel.

A háromkirályjárásnak, csillagozásnak, csillagjárásnak több formája volt a 19. század végén. Az egykori színjátékszerű, a bibliai napkeleti bölcseket megjelenítő szokás a 20. század elejére inkább köszöntő formában élt. Boldogon 14-20 éves korú fiúk jártak házról házra köszönteni, fejükön szentképekkel díszített papírsüveggel, fehér ingbe öltözve, kezükben bottal, csengővel, oldalukon karddal. Jellegzetes eszközük volt a lécekből készített ollórács, csúcsán a kiugratható hatágú csillaggal. A házban a háromkirályokról énekeltek, közben a csillagvivő magasra tartva kiugrasztotta a rugós csillagot. A köszöntésért pénzt és élelmet kaptak.

 


 

Császi Irén

néprajzkutató, muzeológus, Dobó István Vármúzeum