Mit üzen a múlt?

2021. 01. 08.

Magyaros díszruha a Dobó István Vármúzeum gyűjteményéből

A Dobó István Vármúzeum gyűjteményei számos olyan tárgyat őriznek, amelyeket szemügyre véve, mintha egy hagyma héját bontogatnánk, újabb és újabb rétegek tárulnak fel előttünk. Ezek a tárgyak üzennek, emlékeket idéznek föl, megörökítenek valamit, sőt olykor egész korszakokat, eszméket, történelmi jelenségeket szimbolizálnak.

A Vármúzeumba 2014-ben vásárlás útján került be a Schmotzer család tulajdonát képező magyaros ízlésű báli ruha. A ruha egykori tulajdonosa Schmotzer Alajos felesége, Tarczal Mária volt. A házaspár a kassai polgárság kulturális, társadalmi életének aktív résztvevője volt a két világháború közötti évtizedekben. Színjátszóköri tevékenységük mellett a kassai színházi előadásokon, koncerteken, a báli élet eseményein rendszeresen jelen voltak. A családi hagyatékban fennmaradt, és a Vármúzeum gyűjteményébe bekerült teljes báli öltözet darabjai a két világháború közötti divat és társadalmi élet máig sokféle üzenetet hordozó emlékei. A ruhaderék, a szoknya, az alsószoknya, a hozzá tartozó mentével, alkalmi táskával, fátyollal ellátott pártával és kesztyűvel együtt mesélnek a két világháború között újjáéledő magyaros ruha divatjáról, ugyanakkor viselőjük hitvallásáról, értékrendjéről is.

 

Tarczal Mária magyaros díszruhában, férjével Schmotzer Alajossal, Kassa, Foto Ritter, 1935 körül (Schmotzer András tulajdonából)

 

 

Fotókkal, életrajzi dokumentumokkal és interjúval is alátámasztott kutatás alapján tudjuk, hogy a báli ruhát Kassán készítették a házaspár 1931-es házasságkötését követően. Tulajdonosa több alkalommal viselte megyei és városi egyleti bálokon, később pedig az 1938. november 11-i kassai bevonulás alkalmával is. Készítőjét nem ismerjük pontosan, de tudjuk, hogy a magyar kormány sokféle módon ösztönözte a nemzeti divat megújítását, amely a határon túli területek lakosságát és szabóságait is arra bíztatta, hogy készítsenek magyaros báli öltözeteket, ünnepségeken viselhető magyaros ízlésű alkalmi viseleteket, sőt iskolai egyenruhákat is. A Női Szabók Országos Szövetsége által 1920-tól kiírt pályázatok országszerte ösztönözték a magyaros ruhák készítését, ahogyan a Magyar Öltözködési Mozgalom Országos Bizottságának magyaros ruhaversenyei is (1933, 1934, 1936). Ez a törekvés főként a női ruha területén volt sikeres, ahol már nem a történelmi korok stílusát másolták, hanem az újra felfedezett népies motívumokat dolgozták át modern formában. A magyaros viselet elterjesztésének dr. Ferenczy Ferenc belügyminisztériumi titkár támogatása mellett olyan komoly, külföldön is elismert divattervező szerzett támogatókat, mint Zsindelyné Tüdős Klára, az Operaház jelmeztervezője, akinek számos munkáját őrzik hazai közgyűjtemények.

A kormány felhívására a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége is komolyan támogatta a két világháború közötti konzervatív értékrendhez igazodva a nemzeti identitás megőrzését. Ezt a népi motívumok feltárásával és megismertetésével, a háziipar fellendítésével igyekezett elérni. A 19. század végén már fellendült a népművészet iránti érdeklődés, azonban az első világháború előtt a szecesszió által felfedezett és divatossá vált népi ornamentika a Trianon utáni időszakban egészen más üzenettel telítődött hazánkban. A trianoni határokon belül és kívül egyaránt a magyaros ruha viselése a nemzeti önérzet megerősítését, kifejezését szolgálta. A 16. században megszülető szabásvonal, és magyarosnak tekintett öltözetelemek mindig komoly politikai üzenetet hordoztak: volt, amikor az ellenállás eszközei, a rendi nemzettudat szimbólumai, máskor az összetartozás, az elveszett területi és eszmei-kulturális egység kifejeződéseiként szolgáltak.

 

Tarczal Mária báli öltözetében (alsó sorban, balról az első), Kassa, 1935 körül (Schmotzer András tulajdonából)

 

 

A díszruha hivatalos elemei: a szoknya, a ruhaderék, a kötény mellett a 20. században állandósult a párta és a panyókára vetett, tehát csupán díszítő céllal a vállon viselt mente. A báli öltözethez tartozó egyes darabok (a mente, a párta és az alkalmi táska) a 6van Hatás – Hatvan éves a Dobó István Vármúzeum címmel, virtuálisan is látogatható kiállításában kaptak helyet. Korábban pedig 2016 és 2017 között, a Schreiber-Gyermek-Színház – Mesés papírjátékok című vándorkiállítás keretében láthatta a nagyközönség, a papírszínház kollekcióval együtt, melynek őrzője és használója is Schmotzer Alajosné Tarczal Mária volt. Ugyanakkor az öltözet több, eddig be nem mutatott darabja is a közelmúltban restaurálásra került. Ez a munka pedig újabb információkkal és műhelytitkokkal gazdagította tudásunkat a báli ruhához tartozó további darabokról.

 

A magyaros báli öltözet restaurálás után (Fotó: Szinok Gábor, 2020)

 

 

A restaurálás tervezése és kivitelezése során a szakemberek olyan fontos alapszabályokat tartanak szem előtt, amelyeket érdemes megismernünk, hiszen a restaurátorok munkája nem csupán izgalmas, de komoly felelősséggel is jár.

Etikailag tiszteletben kell tartani a készítő elképzelését, vagyis a restaurátor nem hozhat létre új tárgyat. Kizárólag olyan beavatkozás végezhető el a restaurálandó darabon, ami visszafordítható (reverzibilis). Az alkalmazott anyagok, vegyszerek, eszközök nem okozhatnak károsodást a műtárgyban.

A restaurálást, kiegészítést csak olyan mértékben tanácsos elvégezni, ami megőrzi, illetve megerősíti a tárgy stabilitását, valamint kiállítás szempontjából értelmezhető és esztétikus.

A tárgyak állapotába való bármiféle beavatkozás előtt, a munkafolyamatok alatt és után, dokumentálás történik, ami fotó és írott formában rögzítésre kerül. Ez tartalmazza a műtárgy adatait (tulajdonos, leltári szám, méretek, kora), pontos leírását, az állapotára vonatkozó információkat, az anyagvizsgálat eredményeit, a szükséges beavatkozások pontos leírását, a felhasznált anyagokat, vegyszereket, eszközöket és a kiállítási, tárolási javaslatot. Ezen kívül feljegyzésre kerülnek a restaurálás során feltáruló új információk, melyek megőrzése restaurátori feladat.

 

 

 

A magyaros báli ruha egyes darabjainak restaurálása

A viselet darabjai (mente, ruhaderék, fátylas párta, alsószoknya, szoknya, kötény, alkalmi táska) a múzeumba kerüléskor felmérésre kerültek, melynek célja egy vándorkiállításon való bemutatás volt. Állapotuk – valószínűleg a megfelelő tárolási körülményeknek köszönhetően – gondozott volt. Az együttes legnagyobb mértékben sérült darabja a fejdísz volt, mely az idők folyamán fizikai és kémiai károsodást is elszenvedett. A viselet többi részére a deformáció, kisebb roncsolódások (szakadás, feslés, házilagos javítás) és a textil besárgulása volt jellemző.

Elsőként a mente, a kézi táska és a fejdísz restaurálása történt meg.

A mente nyers színű bársony alapszövetű, bélése fehér vászon. Kerek gallérja, két elejének széle, alja széle, valamint ujja alja és hasítéka 7 cm széles barna szőrmével szegett. Eleje mellkas részen, ujja hasíték mellett, háta közepe és a szőrme szegés fölött, mintára csavart fémszálas sújtással díszített. Eleje közepe horgas kapcsokkal és 5 ponton réz gombokkal, paszomány zsinórral záródik. A réz rozettás zsinóros mentekötő a „panyókára” vetést biztosította. A mentekötő a rozettánál sérült, a zsinórzat helyenként felvált a felületről. Állapotára jellemző, hogy enyhén szennyezett, gyűrött volt.

 

A mente eleje restaurálás előtt

 

 

A mente háta restaurálás előtt

 

 

A tárgy tisztításon, kisimításon és a néhol felvált zsinórdísz rögzítésén kívül, különösebb beavatkozást nem igényelt. Elhelyezése, installálása egy megfelelő méretre kialakított és előkészített polisztirol bábun történt.

 

A mente eleje restaurálás után

 

 

A mente háta restaurálás után

 

 

A mente oldalnézete restaurálás után

 

 

A táska nyers színű bársonyból készült, melynek anyaga megegyezik a mente alapszövetével. Három oldala, varrásvonala, valamint felső pereméhez közel fémszálas zsinórzattal díszített. Alján fémszálas rojt látható. A táska belső oldala vászon béléssel ellátott, szája vastagabb díszzsinórral összehúzható. A tárgy enyhén szennyezett, gyűrődött volt, a lebomlott zsinórokat és a rojtokat helyenként házilagosan javították.

 

A táska restaurálás előtt

 

 

A táska részlete restaurálás előtt

 

 

 

A táska száraz és nedves tisztítását követően került sor a konzerváló varrásra és formára igazításra.

 

A táska restaurálás után

 

 

A párta esetében komolyabb beavatkozásra volt szükség, amit különösen rossz állapota indokolt. Felülete enyhén szennyezett, a textil besárgult, fejre való része erősen deformálódott volt. A pártarészt rögzítő cérnák elfeslettek, a díszítmények egyes helyeken hiányoztak, a gyöngyök felületi festése kopott, a meglévők varrócérnája fellazult.

 

A párta restaurálás előtt

 

 

Egyes fém díszítményeken zöldeskék korrózió volt megfigyelhető. A cérnával betekert merevítő pálcákat szintén korrózió borította. Ezeken a területeken a textil vörösesen elszíneződött. A tüllfátyol kis területen lyukas, néhány zseléflitter sérült, zsugorodott.

 

A gyöngy festésének kopása

 

 

Zsugorodott zselé flitter

 

 

A párta restaurálásának első lépéseként anyagvizsgálatokat végeztek, melyeket mikroszkópos szemrevételezéssel és kémiai tesztekkel igazoltak. A tárgy egyes alkotórészein tisztítási próbát végeztek, mely a fémszálas zsinórdísz levérzését igazolta. A fátyol, a párta és a fejrészre varrt merevítő pálca és zsinórdísz bontását követően került sor a nedves közegben való tisztításra, mely túlnyomó részben felületaktív anyag alkalmazásával történt. Többszöri öblítés után a fölösleges nedvességet szivaccsal itatták le, majd a fátylat rozsdamentes rovartűkkel a nikecell lapra, formára tűzve, szobahőmérsékleten megszárították.

 

A fátyolról leválasztott fejre való része

 

 

A leválasztott párta rész

 

 

A zsinór dísz bontása

 

 

A kibontott merevítők

 

 

A fátyol nedves tisztítása

 

 

A fátyol tamponálása, kitűzése

 

 

A fejre illeszkedő rész formára tűzéséhez egy erre a célra, méretre alakított és előkészített bábufejet használtak.

 

A fejre való rész formára tűzés

 

 

A fejre való rész formára tűzés

 

 

A paszomány tisztítása szintén hasonlóan történt. A párta rész vizes tisztítása nagy körültekintést igényelt, mert a gyöngyök felületén a festékréteg nedvesség hatására fellazult. Az alkotórészt szívópapírra helyezve, nedvesített, jól visszaitatott fültisztító pálcika segítségével a gyöngyöket elkerülve, óvatosan törölték át. Felületaktív anyagot nem alkalmaztak, mert nem nyílt lehetőség a bő vízben való öblítésre.

 

A díszzsinór formára tűzése

 

 

A párta rész nedves tisztítása

 

 

A párta tisztított díszítményei

 

 

A párta tisztított díszítményei

 

 

A fém díszítmények korrózióját vegyszeres pakolással távolították el, majd desztillált vizes öblítés után szívópapírra helyezve szobahőmérsékleten szárították meg.

 

A fém korrózió eltávolítása

 

 

A tisztított fém díszítmény

 

 

A fém merevítő pálcákról (a pártarészt tartó pálcákat kivéve) lebontották az átrozsdásodott cérnaborítást, majd mechanikusan távolították el a fémkorróziót és korrigálták a deformációkat. A fém levédése után fehér pamutcérnával tekerték át a drótokat és dolgozták be az eredeti helyükre.

 

A cérnával áttekert merevítő

 

 

A merevítő pálca bevarrása

 

A tisztítás és száradás után a flittereket és egyéb díszítményeket visszavarrták, majd az alkotórészeket összeállították.

 

A zsinórdísz visszavarrása

 

 

A díszítmények rögzítése

 

 

A restaurált pártarész

 

 

A restaurált magyaros fejdísz

 

 

A magyaros díszruha többi része (alsószoknya, szoknya, kötény, ruhaderék, kesztyű) szintén restaurálásra került. A teljes viselet, és restaurálásának bemutatására a 2020. júniusában megrendezendő Határon túli tárgyak a Dobó István Vármúzeum Gyűjteményeiből időszaki kiállítás keretében került volna sor. A jelenlegi helyzetre (COVID-19) való tekintettel azonban ez a terv ideiglenesen meghiúsult. Múzeumunk kulturális, ismeretterjesztő programjait későbbi időpontra halasztja.

 


Novákné Mlakár Zsófia

történész-muzeológus

 

Szabó Csabáné

textilrestaurátor

 

Fotó: Szabó Csabáné, Szinok Gábor

 

 

 

 

Felhasznált irodalom

Benyóné Dr. Mojzsis Dóra: Régi magyar öltözködés, Viseletek dokumentumok és források tükrében, Magvető Kiadó, Budapest, 1988

Dózsa Katalin: Budapest–Divatváros, A magyar divattervezés rövid története, in Tanulmányok Budapest Múltjából 26 (1997): 89–110.

Dózsa Katalin: Megbámulni és megbámultatni, Viselettörténeti tanulmányok, szerk. Földi Eszter, L’Harmattan Könyvkiadó, Budapest, 2014.

Kaján Marianna- Kralovánszky Mária: Gróf Teleki Ádámné királykoronázáson viselt díszruhája, 1916, Újabb különleges műtárggyal gazdagodott a Gödöllői Királyi Kastély állandó kiállítása, in: Történeti Muzeológiai Történész Társulat ÉvkönyveM 16. (2018):171-175., szerk. Ihász István-Pintér János, Magyar Múzeumi Történész Társulat, Budapest.

Szendrei János: A magyar viselet történeti fejlődése, Magyar Tudományos Akadémia, Budapest, 1905.

Tompos Lilla: A díszmagyar, Magyar Mercurius, Budapest, 2005.