Gábor hadnagy

2021. 02. 02.

Kicsin gyermekségemtül fogva igen sok időt múlattam pajtásimmal játszadozván a híres véghelynek, Egernek falai között.

Imígyen aztán, süldő legény koromra már jobban ismertem a vár minden palotáját, pincéjét, járatát, mint porkoláb uram. Dobó István kapitány uram őnagyságának is nagy hasznára vala tudásom, mikoron az úr 1552-ik esztendejében annyi ebellette beste pogány acsargott a vár alatt, hogy a környező mezőknek, domboknak még a színét nem láthattuk, úgyannyira befedte őket a pogány tengernyi fehér sátora. Az ostromon ötven egri puskás hadnagyaként szolgáltam. Istenadta erős hangommal, deli termetemmel, és jó puskámmal bizony jó hírt szerzettem magamnak. Sok veszekedett pogányt küldöttem a hurik ölelő karjaiba. Különösképp ügyesen forgódok a hosszú német puskákkal, vagy a messzire lövő nehéz szakállas puskákkal. Ha kegyelmetek a várba jőnek, megkeresni el ne mulasszanak, örömest leszek kalauzuk a sok bástya, palota, járat meg pince között, és ha a lövés tudományáról kérdeznek, szintúgy sok fortély megtudhatnak kegyelmetek. Aki idegen is a várban az is könnyű szerrel meglel. Megismerszek szép fekete mellvasamról, amit habár nehéz, és nyáridőtt felette nem kellemetes viselet, bizony le nem teszek. Az 52-es ostromkor számát meg nem mondom hányszor érzettem, hogy kőszilánk, nyíl, vagy golyó kopogott az mellvason, mi életemet csak százszor is megmenté a harcon.