A párhuzamok alapján a 19. század második felében készült, népi megnevezése: „mennybelépő”. A fordított-varrott csizmákat nevezték így, könnyűségük miatt. E fordított-varrás úgy készül, hogy a talp visszájára varrják két tűvel létrafokszerűen az ugyancsak visszájára fordított felsőrészt. Ez a létrafokhoz hasonló varrás a talpba csak félmélységig ölt, így a varrófonal nem kerül ki a talp járófelületére. A saroknál a felsőrészt nem varrják a talphoz ezzel a fordított-varrással, hanem nyitva hagyják, és a csizmát - kissé benedvesítve - ezen a nyíláson keresztül fordítják a színére. Ez a fordítás régebben egy fordítófa nevű, rövid botfélével történt, és nagy erőt és ügyességet kívánt. Néha még a szomszédot is segítségül hívták a fordításhoz. Mivel fordításkor a csizmadiák a gyomrukhoz támasztották a fordítófát, a sok nyomástól sokan szenvedtek gyomorbántalmakban.